A munka–magánélet egyensúlya

2021.02.06. 07:00

Pihenőidőt távmunka esetén is: jogszabályban rögzítenék

Az Európai Parlament olyan jogszabály megalkotására szólította fel az Európai Bizottságot, amely biztosítja a megfelelő pihenőidőt a munkájukat otthonról, digitális eszközökkel végzőknek azzal, hogy a munkaidőn túl nem kell elérhetőnek maradniuk munkaadójuk számára.

MTI

Fotó: Shutterstock

A testület emellett minimumkövetelményekkel szabályozná a távmunkát, pontosan meghatározva a munkafeltételeket, valamint a munka- és a pihenőidőt. A képviselők felhívták a figyelmet, hogy egyre többen végzik munkájukat digitálisan, és az elektronikus eszközökön keresztül folyamatosan elérhetők, ami kedvezőtlenül hat a munka és a magánélet egyensúlyára, rossz közérzethez, kiégéshez vezethet. A képviselők úgy vélik, hogy alapvetően mindenkinek joga van a lecsatlakozáshoz, senkitől nem várható el, hogy munkaidőn túl bármilyen digitális csatornán munkával foglalkozzon, telefonokra, e-mailekre válaszoljon. A tagállamoknak tehát mindent meg kellene tenniük annak érdekében, hogy a munkavállalók ténylegesen élhessenek a kijelentkezéshez való jogukkal, és emiatt ne érje őket hátrányos megkülönböztetés, bírálat.

Kósa Ádám, a Fidesz uniós parlamenti képviselője üdvözölte a kijelentkezéshez való jogról szóló jelentés elfogadását. Közleményében hangsúlyozta: a digitális eszközök megfelelő használata előny a munkáltatók és a munkavállalók számára, ám olyan szabályokat kell kialakítani, amelyek egyidejűleg segítik elő a személyes rugalmasságot és a munkavállalók jogainak védelmét. – Uniós szinten az otthonról dolgozók 27 százaléka számolt be arról, hogy szabadidejében munkahelyi feladatokkal foglalkozott. A távmunka terjedése még nagyobb terhet jelentett a fiatalok és a gondozási feladatokat ellátó személyek számára – hangsúlyozta.

Kiemelt képünkön: Uniós szinten az otthonról dolgozók 27 százaléka számolt be arról, hogy szabadidejében munkahelyi feladatokkal foglalkozott

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában