Harminc éve a szárnyasválság új alternatívát teremtett a gazdaságoknak

Minden gazdaság képtelen volt a teljes termelésre berendezkedni, ezért volt úgy, hogy a rendszerben különvált a zsákos táptalaj előállítása és maga a termesztés. Ez utóbbinak ugyanis ahhoz, hogy nagyban lehessen vele foglalkozni, óriási hely kellett. Erre voltak jók a kiürülő csirke- és pulykanevelők, illetve a fóliasátrak.

Szelestén 1990 őszén még szűz terület fogadta a látogatót a baromfitelep szomszédságában, fél évre rá pedig már elkészült a csíraelőállító, a komposztáló, a hűtőház és a kazánház épülete. Sőt, harminc éve már túl is voltak a próbaüzemen, folyamatosan termelt a gombatelep. Igaz, még nem teljes gőzzel, mivel a termelői háttér még csak akkor alakult.

A csíraüzemben patikatisztaság uralkodott, napi 750 liter oltóanyagot készítettek. Ezt keverték a gőzölt szalmaaprítékhoz, amit aztán 10-12 kilogrammos fóliazsákokba tömtek. A zsákok az átszövetőbe kerültek, ahol állandó volt a hőmérséklet és a pára­tartalom, a csíra átszőtte a szalmát és teremni kezdett. Két egykori előnevelőben harmincezer zsákot tároltak. Kellett a hely, mert naponta 10 tonna szalmából 1800-2000 zsákot tömtek meg a komposztálóüzemben.

Az átszövetett zsákokat a szerződéses partnerek vették. A termést visszavásárolták, és a hűtőházból vitték el kamionok, kizárólag exportra. Csak olyan partnerekkel szerződtek, akik legalább ötszáz négyzetméteren vállaltak termesztést. Ekkora területen mintegy ötezer zsákot lehetett tárolni a belső magasságtól függően. Kisebb tételben csak készpénzért adtak el.

Amikor a zsákokon kifejlődtek a gombák, folyamatosan kellett szedni és szállítani: néhány órán belül hűtőházba kellett juttatni.

Végül ami gomba mégis idehaza maradt, azt saját feldolgozójukban konzerválták.

A rendszert a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutatóintézetben dolgozták ki.