döntésre várva

2021.05.12. 07:00

Még a tavalyinál is nagyobb igény mutatkozik az idei vasi napközis gyermektáborokra

Májusban dönt a kormány arról, hogy megtarthatók-e a nyári táborok. Bár még nagy a bizonytalanság, a szervezők és a célközönség részéről is nagy a várakozás, derült ki körkérdésünkből.

Tóth Kata

20190701 Oszkó Kerékpáros vándortábor utolsó napja Vas Népe/Unger Tamás UT

Fotó: VN-archív/Unger Tamás

A kormány később hoz döntéseket a tanévzárás utáni iskolai programokról, nyári táborokról, jelentette be múlt pénteken Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Hogy nyárra visszatér-e a normális élet és lesznek-e rendezvények, még kérdés, az azonban már április közepén kiderült, hogy a szokásos Napközi-Erzsébet-táborokat az idén is mindenképpen megvalósítják, és ha a járványhelyzet lehetővé teszi, akkor az ottalvós táborokat is megszervezik Zánkán és Fonyódligeten. Zánkán megduplázódik a megújult Erzsébet-tábor befogadóképessége, így jelentősen nőhet a korábbi évi százezres létszám. Magyarország legnagyobb táboroztatási programján kívül is választhatnak a szülők tábort a gyerekeiknek.

A vasi kínálatból szemezgetve, szervezőkkel beszélgetve az látszik, még a tavalyinál is nagyobb igény jelentkezik a szülők részéről a nyári gyerektáborok iránt. A legtöbb településen tervezik a már megszokott két- vagy háromhetes napközis tábort, bizakodóak ez ügyben. A helyzetet fokozza, hogy újra fogyóban van a szülők szabadsága a nyári szünet idejére, és hogy szűkült a lehetőségek köre. A kisebb vállalkozásként működő szervezők közül többen nem tudják elindítani a nyaraltatást.

A taborfigyelo.hu oldalon Vas megyére rákeresve büki és gyöngyösfalui lehetőséget találtunk. Bükön nyári komplex családi tánc- és sporttábort hirdetnek, erre tegnapig vártak jelentkezéseket, limitált férőhellyel, Gyöngyösfaluban négyféle kalandtábort. A gyerektabor-kereso.hu oldalon Szombathelyre nagycsoportosoknak és alsósoknak mesetábort, iskolásoknak alkotó, szabadidős, sport- és régésztábort, kapus- és görkorcsolyatábort is feltüntetnek, de a legtöbbnél turnusokat még nem adtak meg a szervezők. Régóta zajlanak napközis táborok a szombathelyi skanzenben. A szervezők a részletes felhívásban figyelmeztetnek: minden feltételes módban értendő. Még csak a jelentkezéseket gyűjtik, a részvételi díj befizetését nem kérik.

Minden meghirdetett táboruk telt házas eddig, mondta el Sümeg Andrea
Fotó: Cseh Gábor

Június végén kéthetes vagy kétszer egyhetes projektfinanszírozott (ingyenes), felnőtteknek szóló népi építészeti táborral indul a szezon a Hegypásztor Kör területén, tudtuk meg Szabolcs Gergely turisztikai szervezőtől. Utána folyamatosan érkeznek a fiatalok: néptánctáborba például, és heti több turnusban az őrségi bringás és erdei vándortábor állomása is lesz az oszkói szőlőhegy – a Hegypásztor Kör nem szervezőként, hanem szolgáltatóként szállást, programot biztosítva vesz részt ezekben.

A bérbaltavári gyerekek napközis tábora is náluk zajlik majd. „Hátizsákkal, túracipőt öltve fedezzük fel az Őrség vadregényes tájait. A szállásunk a millió csillagos szabad ég” – így hirdeti egy másik szervező expedíciós nyári táborát az Őrségbe kamaszoknak. A július 18-i kezdés már biztos. Sárváron 4-től 18 éves korú gyerekeket hívnak például nyelviskolai angoltáborba. Körmenden napközis élménytábor és úszás oktatás várja az általános iskolásokat a Rába-parton a Sport- és Szabadidőcentrumban.

Május elejére az újdonságnak számító nyári biciklis tábor már betelt, ahogy a többi is – mondta az egyik szombathelyi foglalkoztató- és játszóház tulajdonosa, Sümeg Andrea.

– Hatalmas az érdeklődés, annak ellenére, hogy nem mondhatom százszázalékos biztonsággal, hogy meg tudjuk tartani a táborokat. Szórakoztató tudomány, mese- és kézműveshetet is beharangoztunk júliusra tíz-tíz fővel, mindegyiknél telt ház van. Ha már pontosat tudunk a szabályokról, akkor sem fogadunk tizenkettőnél több résztvevőt. Korán hirdettünk, és úgy látszik, táborokból nem lesz akkora választék, mint eddig. Érdekesek a témák, a tavalyi gyerekek szinte mind visszajönnek. Lesz olyan résztvevő, akit két-három táborba is beírattak a szülei, mert máshogy nem tudták megoldani az elhelyezését.

Kiemelt képünkön: Az őrségi bringás vándortábor egyik állomása lesz az oszkói szőlőhegy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában