hagyománykövetés

2021.05.31. 11:00

Orbán napi gyepűtiprás a csepregi hegyen – Végigjárták a pincéket

A szőlősgazdák és szőlőtulajdonosok számára rendeztek ünnepet vasárnap a Szent Orbán-­szobornál.

Merklin Tímea

Fotó: Merklin Tímea

Finta József plébános megszentelte a borokat, a hegyet, és az ott dolgozó embereket, Horváth Zoltán polgármester köszöntötte a résztvevőket, felidézve, hogy 30 éve volt az első gyepűtiprás. Pócza János, a hegyközség létrehozóinak egyike, akik közül már csak néhányan élnek, felidézte a szőlőhegy viharos huszadik századi történelmét, miképpen mentek tönkre a gondosan művelt szőlők a téeszesítés miatt, majd miképpen rendezték a hegy sorsát. A hegyközséget 1985-ben hozták létre. Járhatóvá tették az utakat, felelevenítették a gyepűtiprás hagyományát, és emlékhelyet hoztak létre a hegy védőszentje, Szent Orbán tiszteletére a Horváth család kivitelezésében. A forrást és környezetét Horváth József terve alapján hozták létre.

Tóth Marcell, a nemrégiben alakult Borbarát és Turisztikai Egyesület vezetője köszöntője után Tóth Béla elnökségi tag kihirdette a borverseny eredményeit. Horváth Zoltán, Csepreg polgármestere a Város Bora díjat a 2019-es olaszrizlingjéért ifj. Molnár Sándornak adta át, aki a borát a Rámók hegyrészen termelte. Az Év Borásza díjat Tóth Marcell vehette át. Majd elindultak az egybegyűltek a gyepűtiprásra, és végigjárták a pincéket.

Kiemelt képünkön: A Város Borát tölti ki ifj. Molnár Sándor és fia, Tamás az Év Borászával, Tóth Marcell-lel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában