Addig, addig késlekedtek, míg meghalt az epilepsziás férfi – Ítélet született az ügyben

A Szombathelyi Járásbíróságon a szakértők ismételt meghallgatásával folytatódott csütörtökön az a per, amelyben két embert vádoltak meg segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette ügyében. Az ügyről korábban már beszámoltunk, lényege, hogy 2017 nyarán egy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató üzemben az egyik – gyermekkora óta epilepsziával élő – dolgozó rosszul lett, és annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt, nagy a baj, csak hosszas késlekedés után hívtak hozzá mentőt, így a segítség későn érkezett, és a 36 esztendős férfi életét vesztette.

Elsőre érthetetlennek tűnhet, miért nem hívtak azonnal mentőt, akik észlelték a rosszullétet, és talán az is magyarázatra szorul, hogy miért csak ketten ültek a vádlottak padján. Az utóbbi megválaszolása az egyszerűbb feladat. Az üzemben megváltozott munkaképességű emberek dolgoztak. Tőlük nem volt elvárható, hogy annál többet tegyenek, mint hogy jelzik feletteseiknek a problémát, így aztán az üzemvezetőből lett az elsőrendű, míg a csoportvezetőből a másodrendű vádlott. Segítséget persze bárki hívhatott volna, csakhogy az üzemben – mint az a tárgyaláson kiderült – a dolgozóknak meg volt tiltva a telefonálás, ráadásul nagyon szigorú volt az alá-fölé rendeltségi viszony, így a beosztottak önálló döntést még egy ilyen kiélezett helyzetben sem tudtak hozni. Sőt, amikor a másodrendű vádlott észlelte, hogy a sértettnek nincs tapintható pulzusa, ahelyett hogy azonnal mentőt hívott volna, ő is csak felettesével, az elsőrendű vádlottal közölte, hogy szerinte mentőt kellene hívni.

A vád szerint azonban az elsőrendű vádlott úgy nyilatkozott, hogy nem kell mentő (igaz, ezt az állítást ő következetesen tagadta a per során). Így aztán hosszas tanakodás után inkább a láthatóan nagy bajban lévő fiatalember édesapját értesítették, akinek azonban először ki kellett nyomozni a telefonszámát. Majd amikor nagy nehezen mégis mentőt hívtak, azt is a portaszolgálaton keresztül tették meg, így aztán a diszpécserszolgálat nem is az életveszélyes esetek ellátására alkalmas rohammentőt küldte. A rossz döntések sorozata pedig végül tragédiához vezetett.

Az orvos szakértő szerint keringésleállás esetén nincs idő a késlekedésre, öt perc után ugyanis az agy maradandó károsodást szenved. Ilyen esetekben tehát az azonnali segélykérés mellett el kell kezdeni az újraélesztést is. A vádlottak ezzel szemben 12 perc elteltével hívták csak a mentőt, miközben ők maguk nem tettek semmit. A szakértő szerint ha időben megkezdik a segítségnyújtást, elképzelhető, hogy a fiatalember életben marad. Papíron ugyan ketten a dolgozók közül ki voltak jelölve mint elsősegélynyújtók, de mint kiderült, ez csak papíron volt igaz. A munkáltatónál a papírok között amúgy is nagy volt a káosz. Nem határozták meg a pontos feladatköröket, hiányos volt a munkaköri leírás, és a jelenléti ívek is szabálytalanul, utólag lettek kitöltve.

Az ügyvédek szerint védenceik felelőssége éppen a munkáltatónál tapasztalható szabálytalanságok miatt nem vetődhet fel olyan mértékben, mint ahogyan azt a vád állítja, ám az ügyész szerint mindez az ügy kimenetele szempontjából nem releváns kérdés. Ott és akkor kizárólag a vádlottak voltak döntési helyzetben, ezért azonnali segítséget kellett volna nyújtaniuk, és nem azért, mert ez munkaköri kötelességük, hanem mert ezt diktálja a józan ész. Dr. Ávár Zsuzsanna bíró végül mindkét vádlottat bűnösnek találta, és rájuk másfél év börtönbüntetést szabott ki, végrehajtásában két évre felfüggesztve, valamint kötelezte őket a költségek megfizetésére is. Az elsőrendű vádlott – holott láthatóan nem értett egyet az ítélettel – nem akart fellebbezni, a másodrendű vádlott és ügyvédje azonban nem fogadták el a döntést.

Kiemelt képen: Dr. Ávár Zsuzsanna bíró mindkét vádlottat bűnösnek találta