Negyedévszázad

2021.06.30. 07:00

Kőszegi vonósok: CD és koncert a jubileumra

Negyedszázada alakult a Kőszegi vonósok együttes. Ahogy a körülmények engedik, az idén megünneplik a jubileumot, mondja az elnökük, Scheer Bernadett.

Tóth Kata

Hosszabb kényszerű kihagyás után tavaly decemberben online koncerttel jelentkezett a Kőszegi vonósok együttes. Az idén év elején tavaszi előadásukra készültek, sokáig biztosnak tűnt, hogy megvalósul, aztán a pandémia közbeszólt. Scheer Bernadett szerint a január-februári intenzívebb próbáknak azonban szerepük volt abban, hogy június 4-én, a nemzeti összetartozás napján adott koncertjük emlékezetes élmény lett a Jurisics-vár lovagtermében.

A közönség előtti élő szereplés mindenkinek biztatást adott. A heti próbák azóta rendszeresek az életükben. Az idén 25 éves zenekar CD-felvételre készül: kőszegi zenéket hallhatunk majd a CD-n, csupa olyan művet, amelyek a városban íródtak a 19–20. század fordulóján, és a szerzőjük valamilyen módon kőszegi kötődésű. Scheer Bernadett szépen fogalmaz:

– Ha Kőszeget ékszerdoboznak nevezzük, ezek a zenedarabok gyöngyök lesznek az ékszerdobozból.

A másik nagy projektjük egy jubileumi koncert – ennek az időpontjával kapcsolatban még sok a kérdőjel. A harmadik pedig: közös zenélés az ugyancsak 25 éves szombathelyi Isis Big Banddel. Addig is múlt szombaton este ragyogó időben a Napostető borteraszon örömzenéltek a vonósok. Az elnök tisztújító közgyűlésük eredményéről is beszámolt: Volcsányi Veronika alelnökkel, Martonné Némethy Márta titkárral, dr. Csabáné Király Erzsébet és Tóth Flóra vezetőségi tagokkal, valamint a pénzügyekért felelős Sőbér Auréliával egy ideje már aktívan és eredményesen együtt dolgoznak.

Kiemelt képünkön: Koncert után a Napostetőn az együttes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában