polgármesteri hivatal

2021.06.01. 07:00

Ötvenmillió forintból befejezik a felújítást Söptén

Folytatódhat a felújítási program Söptén, miután 50 millió forint támogatást fordíthat az önkormányzat a polgármesteri hivatal teljes körű rekonstrukciójának befejezésére.

VN

A Magyar falu programban elnyert 50 millió forintból folytatódhat a polgármesteri hivatal felújítása Söptén – számolt be Ágh Péter országgyűlési képviselőnek Nagy Róbert, Söpte polgármestere. Ennek jóvoltából lehetőség nyílik a volt jegyzői lakásból egy modern, jól felszerelt és sokoldalúan használható közösségi tér kialakítására és a hivatal környezetének rendezésére, parkoló kialakítására is.

Ágh Péter kiemelte, hogy Söptén az elmúlt időszakban számos fejlesztés valósulhatott meg, hiszen 65 millió forintból újulhatott meg az óvoda, 30 millió forintból az orvosi rendelő. A polgármesteri hivatal felújítására 34 millió forint támogatást kaptak, emellett jutott pályázati forrás orvosi eszköz beszerzésére és az óvodaudvar felújítására is.

Nagy Róbert köszönetet mondott Ágh Péternek azért a segítségért, amit fejlesztési elképzeléseik megvalósításában nyújtott. Egyben kifejezte örömét is, amiért sikerült további forrást szerezni a polgármesteri hivatal felújításának befejezéséhez.

A faluvezető reményei szerint hamarosan kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt használhatják majd azt a közösségi programjaik során.

Kiemelt képünkön: Nagy Róbert és Ágh Péter egyeztetés közben

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában