három új darab

2021.08.26. 17:30

Weöres Sándor Színház: Új tagjaival a soraiban települ ki szeptember 11-én a Fő térre a teátrum – fotók

Hivatalosan is megkezdődött az új évad a Weöres Sándor Színházban. Szabó Tibor színidirektor sajtóreggelin mutatta be a társulat frissen szerződtetett tagjait, beszélt a közelgő premierekről és a bérletkampányról is, amelynek csúcspontjaként, szeptember 11-én délután kiköltözik a Fő térre a teátrum.

Cseh-Egyed Bernadett

A színház és a sajtó kapcsolata lehet nyílt és őszinte, vallja Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója, aki e mottó jegyében terített asztal mellé várta a médiumok képviselőit szerda reggel. Ezzel és az előző esti társulati üléssel hivatalosan is elkezdődött az a munka, amely valójában már egy jó ideje tart. Augusztus 21-én Szentgotthárdon mutatták be Az ígéret földje című darabot Kelemen Zoltán rendezésében.

Kovács Dániel Gábor drámája IV. Károly két visszatérési kísérletét és a körülötte zajló eseményeket dolgozza fel. Hogy a felolvasószínház lehet több, mint szövegvisszamondás, arról a szombathelyiek is megbizonyosodhatnak szeptember 13-án, a bemutatónak ezúttal a Püspöki Palota látogatóközpontjának díszterme ad otthont. A belépés ingyenes, de jegyirodai regisztrációhoz kötött.

Ugyancsak ezen a napon a Fő téren közönségtalálkozót tartanak. Elhangzott: augusztus 2-a óta tart a bérletárusító kampány, de a sok érdeklődő ellenére a bérletek nem a várt számban fogynak. Sokan tartanak a járvány negyedik hullámától, pedig a színház működésének a legnagyobb biztosítékai a bérletek lennének. A WSSz egyelőre azonban úgy készül, hogy rendes évad lesz. Új arculatot is kapnak hamarosan, és az épület aulája, valamint felső galériája is új ruhát ölt egy önkormányzati pályázatnak köszönhetően.

Elkezdődött a Szólít a szörny próbafolyamata, a Mesebolt Bábszínházzal közös produkció a család szétszakadását és a válás problémáját járja körül, felső tagozatosoknak igyekeznek segíteni vele a veszteség okozta traumák feldolgozásában. Szabó Tibor elmondta, a színházi nevelésre az egész évad során kiemelt figyelmet fordítanak majd. Október 1-jén lesz az új évad első premierje, az Ájlávjú. A jókedvű musical-revü az emberi élet legnehezebb, legfontosabb, vagyis legszerelmesebb pillanatait tárja elénk.

A december Shakespeare jegyében zajlik majd, a hónap elején mutatják be a Vízkereszt, vagy amit…, az év utolsó napján pedig Shakespeare a mellényzsebben című darabot. Előbbiben láthatjuk majd azt a Keller-Dénes Emőkét, akit a Mesebolt Bábszínház rajongói már jól ismerhetnek. Hat évig játszott itt, majd szabadúszó volt, és két évadot töltött a kecskeméti Ciróka Bábszínházban. Boldogan mondott igent Szabó Tibor felkérésére, aki elárulta: még csak az igazgatói pályázatát írta, amikor eldöntötte, ha rajta

múlik, Emőkének lesz helye a WSSz-nél.

Ahogy lett a frissen diplomázott Gyulai-Zékány Istvánnak is, aki gyermekkora óta zongorázik és néptáncol. Már most azt tervezi, táncházat szervez a színház berkein belül. A tervek szerint a Vízkeresztben, a Candide-ban és a Sirályban is játszik majd. A számos pengetős hangszeren játszó Némedi Árpád szabadúszóként a főváros valamenynyi színházába behívót kapott, a Kaposváron eltöltött évek után azonban továbbra is hiányzott számára a társulati közeg. Azt mondja, az itteni nem túl nagy, de nagyon összetartó, boldog volt, amikor Szabó Tibor felhívta. A nyarakat jó ideje a Kőszegi Várszínházban tölti egyébként, nem csoda, hogy úgy érzi: Vas megyébe már hazajár. A Soltis Lajos Színházban sok évet lehúzó, az egyetemen most ötödéves Sipos László Márk Kolnay szerepében már állt a WSSZ színpadán a Pál Utcai Fiúkban. A következő évadban őt is több előadásban láthatjuk.

Kiemelt képen: Az új tagok: Sipos László Márk, Gyulai-Zékány István, Keller-Dénes Emőke, Némedi Árpád

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában