beruházások

2021.09.10. 21:09

Megújult épület, és új sportpark szolgálja Mesterházát

A pandémia miatt csúszott a megújult közösségi tér és a sportpark átadása, öszszeszervezték a kettőt, és a falunapon tették ünneppé mindkettőt.

Merklin Tímea

Dohi Zsolt polgármester elmondta: multifunkcionális az az épületük, amelyben a kultúrház, a könyvtár és az edzőterem van, nagy fedett teraszát nyári rendezvényekhez használják. Négy-öt éve tervezték már a felújítását, de csak tavaly nyertek pénzt rá, és az idén tudták befejezni. A munkában volt hőszigetelés, belső nyílászárók cseréje, új padozat kialakítása minden helyiségben. Újabb napelemeket szereztek be a felújított tetőre, így már egy 11,9 kilowattos minierőművük van, aminek a termelt energiája fedezi a világítást és a fűtést is.

A sportpark hasonlóan régi álom volt, kicsi, ahogy a falu maga is, alig több mint 160 ember lakja. Igaz, az utóbbi időben elkeltek a településen az üres házak, valószínűleg a CSOK-nak köszönhetően minden ház lakott lesz. – Mesterházán közös munkánk révén a Magyar falu program 30 millió forintos támogatásával megújult a közösségi tér, emellett sportpark létesült és a temetőhöz is új járda épült. Ezzel újabb három kormányzati támogatást sikerült felhasználni a település érdekében – mondta el Ágh Péter országgyűlési képviselő.

Kiemelt képen: Ágh Péter és Dohi Zsolt a közösségi épület előtt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában