horgászverseny lurkóknak

2021.09.12. 07:00

Viharos szélben is volt kapásuk a gyerekeknek – A szakkörön megszerzett tudást kamatoztatták

Tizenhét gyermekhorgász mérte össze horgásztudását augusztus utolsó vasárnapján. A rengeteg felajánlásnak köszönhetően mindenki kapott ajándékot.

VN

Fotó: VN/Vasivizeken.hu

Augusztus utolsó vasárnapján rendezte meg már hagyományosnak mondható gyermekversenyét a Répcelaki Horgásze gyesület. Előzetesen húsz gyermek nevezését regisztrálták a rendezők, azonban az éjszaka megérkezett hidegfront és szeles időjárás miatt a versenyen végül tizenheten jelentek meg, ami így is szép létszámnak tekinthető. A versenyen két kategória volt, külön indultak az alsósok és a felsősök.

A reggeli eligazítást követően a gyerekek cukorkákra írt számok kihúzásával elfoglalták a horgászhelyüket, de még mielőtt bármi történt volna, Giza néni jóvoltából jöhetett az ízletes lángos reggelire. A versenyen kizárólag úszós módszerrel lehetett horgászni, egyidejűleg egy bottal, legfeljebb egy darab, egyágú horoggal a szereléken. Az időjárás nagyban megnehezítette a fiatalok dolgát, a halfogás a már-már viharos szélben nehezen indult, így aztán kevés hal került a szákokba a négyórás verseny során. A szerencsésebbek azért fogtak egy-két pontyot és amurt, míg a kevésbé szerencséseknek inkább csak apró halak jutottak.

A fogásokban nem bővelkedő verseny ellenére a gyerekek jól érezték magukat, és egy remekül megszervezett versenyen mérhették össze a horgászszakkör során megszerzett tudásukat. A felsősök közül Mesterházi Áron (6000 gramm), és Bognár Luca (1900 gramm) bizonyult a legjobbnak, míg az alsósok közül Boros Barnabás (1120 gramm), Buti Benjamin (1040 gramm) és Ágoston Dávid (160 gramm) végzett az élen. A rengeteg felajánlásnak köszönhetően minden gyerek ajándékokkal térhetett haza.

A felsősök közül Mesterházi Áron különdíjat kapott a legnagyobb pontyért és legnagyobb amurért, míg a legkisebb halért Bognár Lucát díjazták. Az alsósok közül a legnagyobb pontyért Boros Barnabás, a legkisebb halért Ágoston Dávid kapott különdíjat. A verseny végén az egyesület vendégül látott minden jelenlévőt egy tál gulyással, melyet Kiss Zoltán és Pájter Krisztián készített, míg Mesterháziné Marianna a gyerekeknek sütött tortával kedveskedett. A városban évek óta kitűnő színvonalú horgászszakkör működik Kádi Attila egyesületi elnök vezetésével, melynek ékes bizonyítéka, hogy egyre több gyermek horgászik náluk, és az ifjúsági programokra is nagy igény mutatkozik.

Kiemelt képen: Boros Barnabás megnyerte kategóriáját

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában