Itt a bor nem készül: terem, Vaskeresztesen szüreteltünk egy jót – fotók

Tíz óra körül járhat, és a hőmérséklet sem lehet több tíz foknál. Lassan október közepe van, mi azonban csak most – két héttel később a szokásosnál – indulunk szüretelni a Vas-heggyel szemben elterülő Diófás-dűlőbe. A szürke felhőkön áttörő napsugarak vidáman játszanak a gyönyörű kék fürtökön és az ősztől sárguló leveleken, ha pár fokkal melegebb lenne és nem fújna úgy a szél, ideális szüretelőidő lenne. De panaszra azért nincs okunk így sem, legalább korán kelni nem kellett.

– A viszonylag kései kezdés oka is a hőmérséklet, ha túl hidegen kerül a szőlő a pincébe, később indulnak be az erjedési folyamatok, két nap helyett mondjuk öt nap alatt, nem érdemes hát siet­ni – mondja Garger Imre, akinek egész gazdálkodására jellemző ez a szemléletmód, a borai is csak három év érés után kerülhetnek piacra, előbb semmiképpen nem. Összeszokott társaság érkezik a szüretre, amire szükség is van, ezzel a táblával még ma végezni kell. Miközben szorgalmasan csattognak a metszőollók, és a fürtök vígan a vödrökbe vándorolnak, beszélgetünk.

Garger Imre összesen 9 hektár szőlőt művel, ebből 2,3 hektár a sajátja, és csak az itt megtermett szőlőből készít bort. Ahol vagyunk, a Diófás-dűlőben másfél hektáron kizárólag kékfrankos van, a Págl-dűlőben 0,8 hektáron a kékfrankos mellett zweigelt és merlot is. A szüret két hete kezdődött a zweigelttel, egy hete került hordóba a merlot, most pedig a kékfrankos van soron. A szőlő virágzása nagyon későn kezdődött idén, és ugyan a természet igyekezett behozni a lemaradást, az a körülbelül száz nap, ami a bogyók éréséhez szükséges, végül csak nem lett meg, így aztán a szőlő nem is érett meg igazán. Ez leginkább abból látszik, hogy a mag ahelyett, hogy sötétbarna lenne, meglehetősen halvány maradt. Mindenesetre sem a mennyiségre, sem a beltartalmi értékekre nem lehet panasz, a szőlő cukorfoka is kiváló lett, sem túl alacsony, sem túl magas. Mert a túl magas cukorfok is gond, az ugyanis túl magas alkoholtartalommal jár, ami pedig nem kívánatos, mivel a könnyedebb borok előállítása a cél. Az itteni szőlőből gyümölcsösebb bor készül, mint ami a hegyen terem, ráadásul miután nyolc-tíz fürtnél nem hagytak többet a tőkén, az értékes tápanyagok kevesebb szőlőszemben koncentrálódtak, így adva igazán minőségi boralapanyagot.

Garger Imre évi 5-6 ezer palackot tölt meg borral, éppenséggel termelhetne többet is, de mint mondja, neki ennyi pont elég. A Diófás-dűlőben lévő szőlőjét 2004-ben telepítette, szőlészkedni, borászkodni is ekkor kezdett, az elmúlt tizenhét évben volt ideje beletanulni a mesterségbe – ahogyan saját maga megfogalmazta, nála nem készül a bor, hanem terem. Ennek ellenére ma sem tekint magára igazi szakemberként, neki ugyanis a szőlő csak hobbi, amit hagyományos módon művel és dolgoz fel. Ez azonban nem akadálya annak, hogy borai rendre az élmezőnyben végezzenek. Legutóbb a világ legnagyobb borkiállításán (Berliner Wine Trophy) választották aranyérmesnek a 2017-es évjáratú kékfrankosát, Finnországban pedig – ahol állami monopólium az alkoholeladás – egy soproni kékfrankosra kiírt tendert nyert meg ugyanezzel a borral, rendeltek is tőle nyomban két raklappal. Focinyelven szólva ez olyan, mintha egy grundcsapat hirtelen a nemzetközi mezőnyben kezdene játszani. Garger Imre ott játszik.

Kiemelt képünkön: Garger Imre kilenc hektár szőlőt művel. A Diófás-dűlőben másfél hektáron csak kékfrankos van