Átadás

2021.10.26. 07:00

Jelkép és felkiáltójel – Felavatták az országzászlót Tanakajdon – fotók

Átadták és megáldották az országzászlót és az összetartozás emlékművét a templom előtti téren a vasárnap délelőtti szentmisét követően. V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: az alkotás felkiáltójel arra a veszélyre, amely az Isten-haza-család hármasát fenyegeti.

Cseh-Egyed Bernadett

20211024 Emlékművet avattak a templom meletti téren, Tanakajd, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

Az elmúlt hét esztendő bebizonyította, nem csak találkozási pont, közösségépítő ereje is van az önkormányzat, az egyházközség és a Tanakajd Műemlékeiért Alapítvány összefogásával kialakított templom előtti térnek.

– Közben megnőttek az ide ültetett bokrok, a levendulának mindenki csodájára jár, de mi mégis úgy éreztük, valami még hiányzik innen. Végül az egyik szentmise után Tóth Csaba festőművész adta az ötletet: állítsunk országzászlót – idézte fel az előzményeket Csapody Gábor alpolgármester, a kuratórium tagja, majd hozzátette: hosszú várakozási idő után, nagyon sok ember összefogásának, támogatásának köszönhetően valósult meg az alkotás.

– Jóval értékesebb ez, mintha állami pénzből építették volna fel. Számos ember érzi ezt személyes ügyének, sajátjának – fogalmazott ünnepi beszédében V. Németh Zsolt miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője. Majd így folytatta: az országzászló betölti azt az űrt, ami az Isten-haza-család hármasából hiányzott eddig innen, hiszen a templom emlékeztet a teremtőre, a születések fája pedig megidézi a családok legfőbb feladatát.

 

– A veszély ezúttal nyugatról jön, a neomarxizmus kísértete járja be Európát. Németországban már ötszáz templom üresen áll, nyíltan meghirdették az Európai Egyesült Államokat, a családok elleni hadjárat pedig már akkor megkezdődött, amikor azt mondták: nem számít a papír, ha két ember szereti egymást. Ez az országzászló legyen egy felkiáltójel erre a veszélyre. Ha ránéznek erre a térre, jusson eszükbe az Isten-haza-család értékrendje és az amelletti kiállás fontossága – hangsúlyozta.

Az ünnepség végén Merkli Ferenc plébános megáldotta az új országzászlót és az összetartozási emlékművet.

Kiemelt képünkön: V. Németh Zsolt az új emlékmű és az országzászló előtt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában