A mechanika és a fizika törvényei

2021.10.19. 19:00

Miért ilyen sok a motorbaleset? – Szakértőket kérdeztünk

Feltűnően sok a motorbaleset mostanában, csak októberben négy ilyen esetről számoltunk be, ezek közül kettő volt halálos kimenetelű. A pontos okok felderítése és tisztázása természetesen a szakértők feladata, lapunk annak próbált utánajárni: köze lehet-e mindehhez a hűvösebb és csapadékos őszi időjárásnak. Ilyenkor ugyanis nemcsak a látási viszonyok romlanak, de a gumiabroncsok tapadása és a fékút hossza is megváltozik.

Cseh-Egyed Bernadett

20211018 Szabó Miklós motoros oktató, Szombathely, Cseh Gábor, CSG, Vas Népe

Fotó: Cseh Gábor

Vasárnap este egy Honda motor haladt Nemeskeresztúr felől Jánosháza irányába, amikor a jármű egy enyhén jobbra ívelő kanyarban egy autó előzésébe kezdett. A motoros a manőver közben észrevette, hogy szemből egy traktor érkezik, ezért vészfékezett, körülbelül húszméteres féknyom után „eldöntötte” a motort, majd további körülbelül húsz métert csúszott az aszfalton, ezután pedig a traktornak ütközött. A traktor vezetője is próbálta elkerülni a balesetet, de ez nem sikerült. A huszonhat éves motoros olyan súlyosan megsérült, hogy bár mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, az életét nem sikerült megmenteni, a helyszínen meghalt – írtuk meg portálunkon.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, nem ez volt az egyetlen halálos motorbaleset az elmúlt időszakban Vas megyében: október 5-én egy Renault személyautó kanyarodott ki balra a bevásárlóközpontok felől a 86-os útra, amikor ütközött a főúton nagy sebességgel haladó Suzuki motorral. A motor vezetője mindkét esetben elhunyt. Szerencsésebb volt az a sofőr, aki néhány nappal ezelőtt a bokrok közé repült Kisunyomnál.

– Ha észleljük a bajt, mindenképpen a menekülést kell keresni. Van, hogy ez az árok partja, de sokkal többször az út közepe – mondta lapunknak Szabó Miklós motorosoktató, aki azt vallja: lehet motorral előzni, de ésszel, a szabályokat betartva. Ne kezdjünk tehát ilyen manőverbe a záróvonalon, útkereszteződésben, forgalomtól elzárt területen. Hozzátette: a nyári hónapokhoz képest már sokkal hidegebb az aszfalt – még a déli órákban is –, ilyenkor máshogy tapadnak az abroncsok, nő a féktáv hossza, lassabban tanácsos bevenni a kanyarokat. Szólt arról is, ebben az időszakban veszélyt jelenthet az útra kifutó vad, az autó mögött haladó motoros már nem biztos, hogy észleli az állatot. Tapasztalatai szerint a gépkocsivezetők – ha a körülmények biztonságosak – egyébként is sokszor előre engedik a motorosokat.

– A fizika és a mechanika törvényeit tiszteletben kell tartani. A motor és az út között kéttenyérnyi felület van, ettől függ, hogy biztonságosan tudunk-e közlekedni, megállni, manőverezni – fogalmazott lapunknak Molnár László közlekedési szakértő. Az úttest hőmérséklete, minősége nagyban befolyásolja a súrlódási tényezőt, de a szakember szerint legalább ilyen fontos a gumiabroncsok és a jármű műszaki állapota is. Felhívta a figyelmet: a pandémia miatt bevezetett veszélyhelyzetben a járművek műszaki felügyelete sok esetben elhanyagolt, hiszen lejárt műszakival is lehet közlekedni. – Nem mondom, hogy a baleseteknek ez volt az oka, de tartsuk szem előtt: a futómű vagy a fékrendszer állapota, de akár még a nem megfelelő öltözet hiánya is rejt magában veszélyt – hangsúlyozta.

Molnár László kitért a látni és látszani elv fontosságára is. Megjegyezte, fontos a lámpák állapota, és jó tudni azt is: a modern, LED-es irányjelzők egyre kisebbek, ezért korlátozott látási viszonyok között a motorok észrevehetősége is megváltozik. – Aki ült már motoron, tudja: kevés dolog nyújt akkora szabadságérzetet, mint ez. Ugyanakkor a motorosnak tisztában kell lennie azzal is, hogy körülötte hiányzik a védelmi zóna, a karosszéria – mondta.

Kiemelt képünkön: Szabó Miklós oktató: lehet motorral előzni, de be kell tartani a szabályokat

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában