Advent

2021.11.30. 20:00

Fények gyúlnak az ablakokban – Élő kalendáriummal hangolódnak megyénk több településén

A koszorú gyertyáinak meggyújtása mellett egyre elterjedtebb módja a várakozás kifejezésének az, hogy a települések közösségei élő adventi kalendáriumot alkotva napról napra borítják fénybe ablakaikat.

Polgár Patrícia

A „játék” lényege, hogy december minden napján más – egy, vagy akár több – ház ablakában gyulladnak ki az ünnepi fények. A számokat minden esetben 1-től 24-ig előre kiosztják. Ezek a számok jelennek meg aztán a megadott napon a feldíszített ablakban. December elsejétől kezdve, karácsonyhoz közeledve egyre több ablak világít majd a várakozás fényével, szentestére a kalendárium mind a huszonnégy ablaka „kinyílik”. Idén már egy országos Google Maps-térképen követhetjük, hogy mely települések csatlakoztak a kezdeményezéshez. A térkép szerint Vas megyéből harminc falu és város készíti el a kalendáriumot, de a szám ennél biztosan nagyobb, hiszen például a szombathelyi oladi és herényi városrészek, Vasvár, Bozsok, Vát, Ják és Jákfa sincsenek feltüntetve.

Horvátzsidány, mondhatjuk, hogy az első díszítők között volt a megyében. Steiner Mirjana, a község művelődési házának vezetője elmondta: a Győr-Moson-Sopron megyei Kópháza és az ausztriai horvát nemzetiségi falvak mintájára alkották meg először a falu adventi kalendáriumát öt évvel ezelőtt. A kezdeményezés évről évre nagyon népszerű – várják, készülnek rá a családok és hamar elfogynak a számok.

Minden számra egy ház jut, nem sokszorosítják azokat, megtartják az alap-kalendárium-mintát. – A számoktól függetlenül is sokan gyönyörűen feldíszítik ablakaikat az adventi időszakban, így az igazi élményről nem marad le senki amiatt, ha esetleg nem jutna szám az ablakba – tudtuk meg Mirjanától. Bozsokon két közösség, a Kökörcsin Kulturális és Hagyományőrző Egyesület és a Castanea Egészséges Középkorúakért Egyesület ötlete alapján valósult meg először az élő adventi naptár.

– Először egy kistelepülés közösségi oldalán láttuk a világító ablakokat, ám akkor még nem tudtuk, mik azok. Aztán Ausztriában is találkoztunk ilyennel, ahol elmondták nekünk, hogy ez egy adventi kalendárium – emlékezett viszsza Frank Sziklai Márta, az egyesület elnöke, majd hozzátette: ezt követően még két évig érlelődött bennük a gondolat, hogy megalkossák a saját naptárjukat, ami azóta is hatalmas népszerűségnek örvend a faluban, ahol egyelőre egy számot csak egy ház kaphat meg. Idén az óvoda nyerte el a megtiszteltetést, hogy szenteste kivilágíthassa ablakait, amelyeket lelkes apró kezecskék díszítenek majd fel.

Vassné Csonka Anita kezdeményezésére Jákfán idén először valósul meg az adventi ablakok ötlete. Anita közművelődési szakemberként dolgozik a szomszédos Uraiújfaluban, ahol már tavaly is díszítettek a helyiek. Azonban lakóhelyén korábban nem csináltak még hasonlót, ennek pedig kislánya hangot is adott. A szakember így gyermeke biztatására vetette fel szülőfaluja lakói számára az ötletet, és mint mondta, nagyon lelkes befogadó közönségre talált: pillanatok alatt meglett a 24 ember, sőt, még kettővel több is, akik ugyanúgy segíthetnek a díszítésben. Szombathelyen is akadnak közösségek, amelyek így várják az ünnepeket – a Parkerdőben, Oladon és Herényben is kigyulladnak az ünnepi fények az ablakokban.

Szekér Hanna a Herényi Kulturális és Sportegyesület képviseletében elmondta: idén negyedik alkalommal lesz élő adventi kalendárium a városrészben. Itt minden évben többen jelentkeznek, mint ahány ablakot fel kellene díszíteni, ám a szervezők tőlük sem szeretnék elvenni a készülődés örömét – egy számot többen is megkaphatnak: idén huszonnyolcan vesznek részt az akcióban. Hanna hozzátette, hogy bár közös sétát nem szerveznek, rengeteg visszajelzés érkezik az egyesülethez a kalendáriumok sikeréről: Herényben sokan kerekednek fel esténként kutatni, hogy aznap éppen melyik házaknál gyúlnak ki a fények.

A várakozás öröme minden bizonnyal a megye minden érintett településén megmozgat kicsiket és nagyokat egyaránt. A „vadászatig” pedig már csak egyet kell aludni – holnap este felgyúlnak a kalendáriumok első fényei az ablakokban.

Kiemelt képünkön: Tavaly Frank Sziklai Márta, a Kökörcsin Egyesület elnöke és családja volt az első díszítő Bozsokon

Ezek is érdekelhetik