Közlekedés

2021.11.30. 07:00

M80: kormányzati támogatásból épülhet a hiányzó szakasz

A megye legnagyobb ipari parki alapinfrastruktúra-fejlesztési beruházása zárult le azzal, hogy átadták az ipari park III. üteméhez készült ötszáz méteres utat, amelyen át kis kiegészítéssel jövőre már közvetlenül elérhető lesz az M80-as gyorsforgalmi út.

Tóth Kata

A rossz időjárás miatt az átadást az önkormányzati hivatal Refektóriumában kellett megtartani. Ezért a résztvevők csak kivetítőn láthatták azt a teljesen új képet, amely a Füzesi útra bekanyarodót fogadja. A Lám-patak felüljárójának tövétől induló, korszerű lámpákkal szegélyezett feltáró utat, amely egyelőre még zsákutca. De már nem sokáig! A 2016-ban elnyert 478 millió forintos TOP-pályázatról szólva Huszár Gábor polgármester elmondta: az első ütemben, az ott működő cégek kérésére a Felső liget út mentén kerékpár- és gyalogút, illetve buszöböl és buszforduló készült.

Ez segíti a munkába járók biztonságos és környezetbarát közlekedését. A beruházás második egységeként a 8-as főút régi nyomvonala és a Lám-patak közé tervezett, Ipari park III. ütem területéhez készült el most egy feltáró út, közművekkel, közvilágítással. Az új út és az M80- as felhajtóján levő körforgalom között még hiányzik egy 270 méteres szakasz, amelynek egy felüljárót is magában kell foglalnia. Ezt a gyorsforgalmi út uniós pályázatába nem lehetett beépíteni. A polgármester örömmel számolt be róla, hogy a NIF Zrt. elnyerte az ehhez szükséges egyedi kormányzati támogatást, rövidesen megkezdik a munkát, és jövő ilyenkor az ipari parkból – így közvetve a városból is – közvetlenül lehet majd felhajtani a gyorsforgalmi útra.

A fejlesztésekhez szükséges lobbitevékenységben jelentős szerepet játszó V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő elmondta: az utóbbi években már eléri a hatmilliárd forintot a szentgotthárdi állami és önkormányzati beruházások összértéke. Ezek a fejlesztések nem a város lakosságszámával, hanem a jelentőségével arányosak. Szentgotthárdért könnyű lobbizni – fejtette ki a politikus –, hiszen az itteni városvezetés évtizedek óta módszeres fejlesztést végez, előre gondolkodik, öt-tíz évvel előre jár az infrastruktúra kiépítésével, az ipar fejlődéséhez alakított képzési struktúrával. Az M80-as gyorsforgalmi út megvalósítása mellett is kevesebb érv szólt volna, ha nincsenek a szentgotthárdi ipari szereplők, akiknek igényeire hivatkozni lehetett.

A képviselő hozzátette: jó, hogy az itteni foglalkoztatók a dolgozók érdekeivel, az üzem megközelíthetőségével is törődnek. Ez ugyanis fontos versenyelőnyt jelent, a közösségi közlekedés feltételeinek fejlesztése nyomán Szentgotthárd nagyobb koncentrikus kört rajzolhat a munkaerőpiaci térképen.

Kiemelt képünkön: V. Németh Zsolt: Szentgotthárdért könnyű lobbizni, hiszen az itteni városvezetés évtizedek óta módszeres fejlesztést végez

Ezek is érdekelhetik