Meghívás

2021.12.07. 07:00

Keresi az útját a magyar úszólegenda – Cseh László Körmenden tartott élménybeszámolót

December 3-án ünnepelte 36. születésnapját a magyar úszóklasszis, Cseh László, aki az idei tokiói olimpia után vonult vissza. Majdnem harminckét évig úszott, minden idők legeredményesebb magyar sportolója.

Tóth Judit

Cseh László Körmenden

Cseh László Körmenden

Az Óvodai Nyugdíjas Klub vezetője, Bogáth Józsefné hívta meg a körmendi élménybeszámolóra Cseh Lászlót, aki először gyerekkoráról mesélt. Négy és fél évesen ment le először az uszodába, a közeg nem volt ismeretlen számára, hiszen édesapja, idősebb Cseh László is kitűnő úszó volt.

Laci gyerekként mindig ott volt a legjobbak között, de nem mindig ő állt dobogóra. Első nemzetközi sikerét 17 évesen érte el.

Pályafutása során hetven világversenyen vett részt. – Nehéz megmondani, hogy melyik eredményemre vagyok a legbüszkébb, hiszen minden egyes verseny mögött ugyanannyi munka volt még akkor is, ha ez végül a helyezésen nem látszott. Ami igazán emlékezetes, az a Pekingben szerzett három ezüstérem, úgy érzem, ott és akkor mindent kiadtam magamból.

Szóba került a nagy rivális, az amerikai Michael Phelps is. – Amíg évekig egymás ellen versenyeztünk, addig mindig őt próbáltam legyőzni. Most, hogy abbahagytam az úszást, rájöttem, hogy legnagyobb ellenfelem a példaképem is volt. Nélküle lehet, hogy nem lennék az, aki vagyok.

Cseh László néhány hónapja vonult vissza az élsporttól. Most próbálja az elmúlt évek mozaikjait egy kerek történetté összerakni, hiszen amíg benne volt az aktív menetben, egyik verseny után azonnal készülni kezdett a másikra.

– Eddig nem tartottam fejben az eredményeimet, most van időm felidézni egy-egy versenyt. Az Ötpróba úszónagykövete vagyok, ezt továbbra is szeretném csinálni. Végül is most már én is amatőr úszó vagyok, így szeretnék segíteni az amatőröknek. Keresem az utam, próbálom elhelyezni magamat az úszáson kívüli életben.

Kiemelt képünkön: Az idei tokiói olimpia után vonult vissza Cseh László 

Ezek is érdekelhetik