Koronavírus

2022.01.18. 07:00

Három járványhullám jött mindössze egy év alatt - grafikon

Több mint huszonnégyezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak összesen tavaly Vas megyében. A statisztikát visszanézve egyértelműen kirajzolódik, mikor érték el térségünket az egyes hullámok.

VN

Fotó: Andreas Arnold

A koronavírus-járvány második hullámában köszöntöttük tavaly az új esztendőt, az év első hétvégéjén 150 új esetet regisztráltak, majd folyamatosan csökkent a megbetegedések száma. Január 26-án például az írtuk: felére esett a napi új fertőzöttek száma Vasban, 13 új megbetegedést regisztráltak 24 óra alatt. Százezer lakosra vetítve azonban továbbra is megyénk a második legfertőzöttebb terület az országban. Február közepén azonosították a jóval gyorsabban terjedő brit mutánst: a harmadik hullám tehát úgy vette kezdetét, hogy a második valójában véget sem ért. 

 

Ezt jól tükrözik a Vasban regisztrált adatok is: február 12-i számunkban írtuk: 27-tel nőtt a fertőzöttek száma, majd február 25-én ez az érték már 46 volt. Március elején a napi száz körüli esetszámok váltak jellemzővé, március 29-i lapszámunkban pedig már arról olvashattak, hogy a harmadik járványhullám legkritikusabb időszakában járunk, nem volt még egy hét, mikor ilyen meredeken nőtt volna az esetszám. Érdekesség, hogy a koronavírus járvány Magyarországon való megjelenésének évfordulóján, március 4-én összesen 13 075 esetet tartottak számon. 

 

Nyomtatott

Ez a szám jó tíz hónappal később, tegnap 37 065 volt. Tavaly április közepén kezdett ismét lassan csökkenni a fertőzöttek száma: márciusban 5831, áprilisban 3701 új beteget regisztráltak Vasban. Bár a negyedik hullámért felelőssé tehető delta-variáns már július közepén megjelent több európai országban, Vas megyében őszig nem éreztette hatását. Októberben 658 új koronavírusos esetet találtak a megyében, novemberben már 5033-at. Az év utolsó hónapjában némi csökkenő tendencia vette kezdetét, de mára biztossá vált: ez csak átmeneti volt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában