Árokrendszert építhetnek

2022.02.08. 09:00

Két ütemben valósult meg a csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése Kemenessömjénben, folytatják

Egy harmadik ütemben a falu egy további részén is szeretnék a korábban már kiépített rendszert megerősíteni.

Vas Népe

Kurucz Attila polgármester és Ágh Péter országgyűlési képviselő a beruházás mellett

Forrás: Ohr Tibor

Évtizedes probléma oldódhat meg a településen, hiszen a faluban a csapadékvíz elvezetése és összegyűjtése régóta nem volt megoldott. A beruházás két ütemére már kapott támogatást a település a Magyar falu programban, a harmadik, befejező ütem finanszírozására idén pályázik az önkormányzat – mondta el Kurucz Attila polgármester. Az első ütemben a falu külterületén egy védőárkot húztak, amely képes megvédeni a települést egy külső vízbefolyástól, amelyet a helyiek úgy ismernek, hogy „a Cser árja”.

 

 Ez rendszeresen elönti Sömjént, földek, pincék kerülnek víz alá. A falu újonnan épült részén nem volt ez ellen védekező árok – ez most másfél kilométer hosszan épült meg az új településrész „fölött”. Ezenkívül két kilométer belterületi árkot építettek meg a belső vízelvezetés céljából. A beruházás második ütemében „a Cser árja” másik betörési pontjától vezetik majd el a vizet: a József Attila utcában húzódó központi árkon át a Cincába. Az első ütem befejezése után, múlt pénteken megtörtént a műszaki átadás, a végleges átadóra március 12-éig kell várniuk a kemenessömjénieknek. 

 

– A Magyar falu program révén Kemenessömjén játszótérre, útfejlesztésre, közterületi eszközökre, önkormányzati ingatlan fejlesztésére, elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására is kapott támogatást a kormánytól. A csapadékvíz-elvezetés is komoly gondot jelentett, így – Észak-Vas megye számos településéhez hasonlóan – Kemenessömjénben is jutott forrás erre a célra.

 

 Két ütemben csaknem 200 millió forint juthat ezen problémák kezelésére a TOP program révén – hangsúlyozta Ágh Péter országgyűlési képviselő. – Szemben azzal az időszakkal, amikor a baloldal vezette az országot, ma van lehetőségük a falvaknak arra, hogy lépésről lépésre fejlődjenek. Az elmúlt években összefogással komoly munka kezdődött a település érdekében: Kemenessömjénnek a jövőben is előre kell mennie, nem hátra! – fogalmazott Ágh Péter. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában