Mesélő házak - A kerkáskápolnai régi iskola története

Ezt a kis „állapotrajzot” Kapornaky Gyula, az „Őrség költője” adta Kerkáskápolnáról. Az „agg legények faluja” jelzőt azonban bízvást tekinthetjük 20. századi tréfás túlzásnak, hiszen a századfordulón még a megnövekedett gyermeklétszám miatti önálló iskola építése volt a falu egyik legnagyobb gondja. A Magyar Királyi Közoktatásügyi Miniszter, 1911- ben a Tanfelügyelőség vizsgálata alapján ugyanis felszólította a kerkáskápolnai református leányegyházat, hogy „a meglévő kicsiny helyett építsen egy nagyobb tantermet, mert ellenkező esetben az államsegélyt az iskolától megvonja”. 

A bajon lehetett volna segíteni úgy is, ha az iskolaszék a Batthyány-uradalomból idejáró 16 gyermeket nem fogadja be, de a döntéshozók ezt a javaslatot elutasították, egyúttal „felkérték az uradalom vezetőségét, hogy 10 000 holdas erdejéből adjon annyi épületfát, amennyi a nagyobb tanterem felépítéséhez szükséges, hogy a munkálatokat elvégezhessék”. Bár az adomány jogosságát az uradalom intézője elismerte, de ígéretét, két éven át, többszöri sürgetésre sem teljesítette. A gondok megoldásában váratlan segítséget jelentett az Avas Dániel kisbirtokos által a kerkáskápolnai hitközség javára tett adomány. A nemes lelkű hagyományozó ugyanis 1911 október 19-én kelt végrendeletével „összes, részint készpénzben, részint ingatlanban jelentkező 80 ezer koronás vagyonát a kerkáskápolnai református hitközségre hagyományozta”. 

A végrehajtást akadályozó polgári perben a református közösség érdekeit Éhen Gyula, az egyházmegye helyettes ügyésze vitte sikerre. Így vált lehetővé, hogy az iskolaszék meg tudta valósítani a szükséges tanterem építését. 1924-ben már a kibővített iskola előtti téren állították fel az első világháborús hősök emlékoszlopát. A hajdani községi iskola épület 1978 óta közösségi házként működik.