Gőzerővel folyik a munka

2022.04.06. 08:00

Szombathelyi Törvényszék: Közel 22 ezer ügyet lezártak, népszerű a távmeghallgatás

Tavaly a Szombathelyi Törvényszéken csaknem 22 ezer ügyet zártak le, jelentősen csökkentve ezzel a folyamatban lévő ügyek számát.

Budai Dávid

Dr. Senyei György és dr. Szabó Sándor tájékoztatott a Szombathelyi Törvényszéken

Forrás: Unger Tamás

 Az ítélőtáblák és törvényszékek évente egyszer tájékoztatást adnak működésükről, a Szombathelyi Törvényszéken kedden délelőtt számoltak be a tavaly végzett munkáról és fejlesztésekről.

 

 Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke elmondta, tavaly több mint 21 ezer ügy érkezett a Szombathelyi Törvényszékre, ennél viszont több, csaknem 22 ezer ügy végére került pont, így a folyamatban lévő ügyek számát több mint 17 százalékkal sikerült csökkenteni. Nemcsak ügyből, hanem fejlesztésből sem volt hiány, hiszen tavaly több mint 230 millió forintos beruházást valósítottak meg, többek között felújították a Petőfi utcai épület homlokzatát, a Szily utcai épületnél pedig napelemparkot létesítettek. Nem maradt el az eszközfejlesztés sem, ennek köszönhető, hogy a távmeghallgatásra alkalmas tárgyalók száma kilencre emelkedett a megyében. Tavaly csak Szombathelyen több mint ezer tárgyalást bonyolítottak le a rendszer segítségével, aminek szükségességét eleinte a járványügyi helyzet indokolta, mivel azonban nemcsak fokozott biztonságot, de jelentős költségmegtakarítást is jelent a módszer, a bíróságok előszeretettel alkalmazzák a jövőben is – hangsúlyozta az OBH elnöke. 

 

Dr. Szabó Sándor, a Szombathelyi Törvényszék elnöke arról beszélt, hogy a csaknem 22 ezer ügyre 48 bíró jutott, akiknek a munkáját további 212 alkalmazott segítette. Szóba kerültek még az embercsempészettel összefüggő ügyek is, melyekből szintén egyre több van, s miután egyre szervezettebb, sokszor többnemzetiségű bűnözői csoport az elkövető, mind bonyolultabb a velük kapcsolatos eljárás. A büntető ügyszakban egyéb ként az ügyek 88 százaléka egy éven belül befejeződött, két éven túl folyamatban lévő ügy mindössze három van, öt éven túli folyamatban lévő ügy pedig nincs. 

 

A polgári ügyszak esetében 82 százalék az egy éven belül befejezett ügyek aránya, két éven túli ügyből 63, öt éven túliból pedig 12 van. Az elnök a fejlesztések kapcsán megemlítette azt a katolikus egyházzal közösen tervezett, a büntetés-végrehajtási intézet épületét érintő beruházást is, amelyben a tervek szerint egy szociális intézmény mellett egy új bírósági szárnyat is kialakítanak majd. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában