Autizmus

2022.05.14. 13:53

Kékben futottak Szombathelyen

Közös bemelegítéssel és visszaszámlálással hangolódtak a Kék futás résztvevői szombat reggel a Vasi Skanzenban. A családi nappal összekötött program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élőkre.

EB

Fotó: © Cseh Gábor

Lapunk is beszámolt róla, két évnyi kényszerszünet után rendezte meg a kék sétát a PontMás Vas Megyei Autista Gyermekekért Alapítvány április 2-án, az autizmus világnapján. Akkor kék zászlókkal a kezükben érkeztek meg az érintettek és a megérintettek az Agora – Savaria Filmszínházba, ahol közös éneklés zárta a programot. A rá egy hétre tervezett családi nap és közös futás a rossz időjárási körülmények miatt elmaradt. Ezúttal azonban kegyes volt a természet: már a reggeli startkor hétágra sütött a nap. – Az autizmusról nem csak egy évben egy nap kellene beszélni, hiszen minden századik ember érintett lehet hazánkban – hangsúlyozta köszöntőjében Dr. Wächter Walter László Vas megye tiszti főorvos, aki maga is futócipőt húzott. A résztvevők között ott volt a többi közt dr. Nemény András polgármester, László Győző alpolgármester és Bokányi Adrienn tanácsnok is. A tervezett táv öt kör volt a Csónakázó tó körül – a valódi cél azonban ezúttal nem annak teljesítése volt.A rendezvény ideje alatt térítésmentes egészségügyi szűrésekkel, interaktív játékokkal és szemléletformáló programokkal is várták az érdeklődőket a Vasi Skanzenban. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában