Horgászat

2022.05.07. 13:00

Remekelt a Spartacus egyesület - A Kéthatár-tavi verseny abszolút győztese Borsos Tamás 16 kilogramm hallal

Több mint 170 kg hal akadt a horogra múlt vasárnap a Kéthatártónál. A halak ezúttal a partközelben maradtak.

Vas Népe

Csoportkép eredményhirdetés után: a kategóriagyőztesek

Forrás: VN/Vasivizeken.hu

A Kéthatár-tó Vasi Vizeken – Garbolino – TackleBait Kupával folytatódott múlt héten vasárnap a Vasi Vizeken Legjobb Sporthorgásza elnevezésű versenysorozat. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége által szervezett verseny reggelén, a regisztráció kezdetén még borús volt az idő, az eső is csepegett, de szerencsére a verseny előrehaladtával az időjárás is a szebbik arcát kezdte mutatni. Az előzetesen nevezett 51 indulóból végül negyvenöten jelentek meg a reggeli megnyitón. Puskás Norbert köszöntötte a megjelenteket, és rövid technikai tájékoztató után Gerencsér Imre és Szekeres Balázs versenyszervezők segítségével megkezdődött a sorsolás. 

A versenyző kategóriában induló tizenhét horgász két szektorban, míg a huszonöt felnőtt hobbihorgász a saját kategóriájában három szektorban versenyzett. A vasárnapi megmérettetésen a felnőtteken kívül még három ifjúsági pecás is rajthoz állt. A csaliellenőrzést követően tíz órakor vette kezdetét a verseny, az első halak pedig röviddel a kezdés után a versenyző kategóriában indulóknál már jelentkeztek is. A hobbihorgászok nem voltak ennyire szerencsések, volt, akinek órákat kellett várni az első kapásra. A versenyhorgászok ügyes taktikával hamar felismerték, hogy a halak óvatosan táplálkoznak és kivételesen nem a nagy távolságokban kell őket keresni, hanem sok esetben a parttól néhány méterre. Több profi horgásznál a rakós és spicc botos technika bizonyult eredményes módszernek. 

Borsos Tamás a mérlegelést követően
Forrás: VN/Vasivizeken.hu

A hobbihorgászok többsége feeder technikával próbálkozott, de ez most nem minden esetben volt eredményes. A leggyakoribb fogás a keszeg és a kárász volt, de néhány versenyzőnek sikerült pontyot is a szákba terelni. A versenyen a negyvenöt pecás összesen 172 kilogramm halat fogott, ami 3822 gramm/fő átlagfogást jelent. A legnagyobb fogás egy 4950 grammos ponty volt, amelyet Nagy Ferenc, a Kerkafalvi Kéthatár-tó HE versenyzője fogott. Az eredményhirdetés előtt a házigazda horgászegyesület vezetősége minden indulót és drukkoló családtagját egy finom vadpörköltre látott vendégül. A versenyen az alábbi eredmények születtek. 

Hobbi felnőtt kategória: 1. hely: Pajtli László – Spartacus HE – 10.460 gr (1 hsz.), 2. hely: Pajtli Tibor – Spartacus HE – 10.140 gr (1 hsz.) 3. hely: Bicsák Lajos – Határőr SHE – 3.460 gr. (1 hsz.). 

Versenyző kategória: 1. hely: Borsos Tamás – Spartacus HE – 16.000 gr (1 hsz.), 2. hely: Kovács Péter – Elektromosok SHE – 9.280 gr (1. hsz.), 3. hely: Misák Norbert – Büki HE – 10.100 gr (2. hsz.). 

Hobbi ifjúsági kategória: 1. hely: Gersei Milán – Körmendi Munkás HE – 1520 gr. 2. hely: Vogl Zalán – Spartacus HE – 280 gr. 3. Bors Ivett – Spartacus HE. – 140 gr. 

Jár a gratuláció a versenyzőknek, szépen teljesítettek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában