Hagyomány

2022.07.11. 11:02

Vesszős fesztivált tartottak Rábapatyon

Szombaton tartotta meg a Rábapatyért Közhasznú Egyesület és a rábapatyi önkormányzat a hagyományos Vesszős fesztivált.

Civil/Márfiné Balogh Mónika

Forrás: Civil/Márfiné Balogh Mónika

Délelőtt kispályás focikupa és kilenc csapat részvételével főzőverseny zajlott, a gyerekek pedig sportversenyen vettek részt. Tíz órától az InciFinci varázsolt cirkuszt a gyerekeknek, majd a Paprika Jancsi Bábszínház műsora következett. Mindkét program nagy sikert aratott a gyerekek körében, melyet a hangos nevetésük bizonyított.

Délután az ünnepélyes megnyitót és az eredményhirdetést követően a rábapatyi dalkör énekelt nótákat citerával, gitárral kísérve.

Közben hajfonás, kézműves foglalkozás, lovasfogatozás, lovaglás, óriásbuborék fújás, lufibohóc, szelfifal és veterán biciklisek színesítették a programokat. 

Ágh Péter országgyűlési képviselő is kilátogatott a fesztiválra, köszöntő szavaiban üdvözölte a falu összetartását, közösen elért sikereit. 

A Big Mouse Band fergeteges hangulattal, operett slágerekkel érkezett, majd a Jujunior tornászlányok ritmikus sportgimnasztika bemutatójának tapsolhatott a közönség. 

Ekkor már tele volt a nagysátor, mindenki izgatottan várta a tombolát, amelyre a sok helyi és környékbeli felajánlónak köszönhetően rengeteg nyeremény összegyűlt. 

Utána a Red Rockets csapott egy jó kis rockbulit, közben a piac területén nótaest zajlott, majd éjjel bállal folytatódott a program Bakos Rolival. 

Civil/Márfiné Balogh Mónika 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában