Átadó

2022.07.08. 13:00

Öt új elektromos kerékpár segíti a gondozónők közlekedését Nádasdon - fotók

A Nádasdi Evangélikus Diakóniai Központban öt középmotoros, pedálszenzoros elektromos kerékpárt adtak át, amelyek az ellátási területen dolgozó gondozónők munkáját segítik.

Tóth Judit

Forrás: Szendi Péter

A Nádasdi Evangélikus Diakóniai Központ Nádasdon és hat környékbeli településen - Daraboshegyen, Halogyon, Hegyháthodászon, Hegyhátsálon, Katafán, Szőcén - lát el szociális alapszolgáltatást, házi segítségnyújtást és szociális étkeztetést, illetve egyes településeken falugondnoki szolgálatot is. Emellett 2011 óta a Vendvidék három települése is a központ ellátási területéhez tartozik. Az intézményt 2009-ben a Nádasdi Evangélikus Egyházközség alapította, fenntartója 2015 óta a Magyarországi Evangélikus Egyház.

A központ a közelmúltban a fenntartó által kiírt tartalékalapra nyújtott be pályázatot. Az elnyert több mint 3,5 millió forintos támogatásból egyrészt a 2014-ben beszerzett falugondnoki buszok nagy szervizelése történt meg, amely a további biztonságos szolgáltatást teszi lehetővé. Emellett a már elavult elektromos kerékpárok cseréjére is sor kerülhetett,  öt darab középmotoros, pedálszenzoros elektromos kerékpárt vásároltak, amelyek az ellátási területen dolgozó gondozónők közlekedését segítik. Tavaly is sikeresen pályázott a diakóniai központ, akkor a fenntartó által megítélt támogatási összegből informatikai eszközbeszerzést és fejlesztést valósítottak meg.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában