Műsor

2022.11.24. 18:41

Gazdag Erzsi-versek az utolsó szó jogán

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban ad műsort a Rózsabors Műhely Gazdag Erzsi költőnő születésének 110. jubileuma tiszteletére november 26-án 16 órakor.

Vas Népe

Gazdag Erzsi József Attila-díjas költőnő Szombathelyen élt, 1938-tól fogva adták ki a versesköteteit, nincs olyan magyar gyerek, aki ezeknek tucatjait ne tanulná az óvodában, és a szobájának polcán ne lett volna ott legalább az „Egyszer volt egy Mesebolt” című könyv, rajta a táncoló manókkal. 

Kevesen tudják azonban, hogy van a költészetének egy másik jelentős része is, amit szó szerint a halálos ágyán, a kórházban töltött utolsó napjaiban is rendezgetett, ott döntött úgy, hogy a közönség elé tárja, a barátai segítségével a halála után meg is jelent Az utolsó szó jogán címmel. Az úgymond „felnőtt” verseiből kikerekedik egy másik világ, egy jellegzetesen női líra – parázsló szerelemvággyal, sötét fájdalmakkal –, élete végén elmondta, amiről hallgatott. 

A Rózsabors Műhely most ezeknek az évtizedekig némán tartott érzéseknek ad hangot zenével, énekkel – mit is jelent, hogy „megtanult fű-nyelven beszélni és fákkal szólni zúzott ég alatt”. Az est különleges premier lesz, ahol közelebb kerülhetünk a költőnő „titkos” lelkéhez. Dala József egy szál gitárral, Nagy Krisztina az egy szál énekével ül közénk, hogy megpendítsék Gazdag Erzsi szenvedésekkel teli életének ezer húrját. Közreműködik: Merklin Tímea újságíró és Németh Gyöngyi versmondó.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában