Elismerés

2022.11.22. 12:58

Rangos díjat kapott dr. Németh Sándor - 46 éve Ivánc háziorvosa

Dr. Németh Sándor főorvos - aki 46 éve Ivánc háziorvosa - a Pro Caritate díjat vehette át a Belügyminisztériumban a szociális munka napja alkalmából. 

Tóth Judit

Fotós: Szendi Péter

Dr. Németh Sándor 1943. május 25-én született Alsólendván, öt testvére közül a család harmadik gyermekeként. 1962-68 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatója volt, ahol sikeresen diplomázott, majd a körmendi kórház szülészet-nőgyógyászatán, illetve sebészetén teljesített szolgálatot. 1976-ban szakvizsgázott, majd ez év szeptember elsejétől háziorvos lett Iváncon. Rendszeresen teljesített szolgálatot az Országos Mentőszolgálatnál, emellett orvosi ügyeleti feladatokat lát el Körmenden és Őriszentpéteren jelenleg is. Ivánc mellett Felsőmarácon és Hegyhátszentmártonban is dolgozik. 

2006-ban Vas Megye Önkormányzatától Vas Megye Szolgálatáért Egészségügyi Tagozata kitüntetést kapott, 2013-ban pedig Ivánc Község Önkormányzata ismerte el generációkon átívelő, több évtizedes, lelkiismeretes munkáját Díszpolgári címmel. 2015-ben a Vas Népe online szavazásán az Év orvosa lett Vas megyében.

Szociális érzékenységét mutatja, hogy háziorvosként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület által fenntartott Gondviselés Háza Fogyatékosok és Időskorúak Otthona Ivánc bentlakásos szociális intézmény egészségügyi ellátását is évtizedek óta biztosítja. Negyvenhat éve tevékenykedik az otthonban, azóta hetente két alkalommal helyben, az intézményi orvosi rendelőben végzi az egészségügyi ellátást, de szükség esetén, telefonon, vagy személyesen rendelési vagy ügyeleti idejében is rendelkezésre áll.

Az intézmény valamennyi ellátottját ismeri, mentális és egészségügyi állapotukat figyelemmel kíséri. Munkáját professzionális szakmai tudással végzi, az idős és sérült emberekkel, rendkívüli empátiával és határtalan türelemmel bánik.

A doktor úr a dolgozók és a lakók körében is köztiszteletben áll, bizalommal fordulhat hozzá mindenki. 

Az ivánci orvos a világjárvány alatt folyamatosan és kitartóan vett részt a védekezés folyamataiban. Az idős kora miatt kitett veszélyeztetettség ellenére is rendkívüli precizitással és lelkiismeretességgel gondozta pácienseit. 

Dr. Németh Sándor nyolcvanadik évében jár, ennek ellenére ma is aktív.

A Pro Caritate elismerés átvétele után a doktor urat rendelőjében köszöntötte az Ivánci Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője, Radicsné dr. Soós Ágnes, Ivánc község polgármestere, Gyarmati Tibor, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Ivánc igazgatója, Varga Annamária.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában