Aggódó kommentek

2023.01.03. 20:20

Féltik a rajongók Kocsis Korinnát

Az egykori szépségkirálynő egyedülálló anyukaként kezdi a 2023-as évet.

Bors

Forrás: Bors

Ahogy arról lapunk is beszámolt, pár hónappal közös gyermekük születése után, szakított Kocsis Korinna és kedvese! Az egykori szépségkirálynő májusban hozta világra a kisfiát, így nincs könnyű dolga, s bár igyekszik derülátóan tekinteni a jövőbe, nem tagadja: nehéz napok állnak mögötte és hasonlóak várnak rá. 

Korábbi kapcsolata is hasonlóan ért véget

Bár előző kedvesével öt évig alkottak egy párt, titokban szakítottak, majd Korinna belecsöppent egy új kapcsolatba. Emiatt némi magyarázkodásra is kényszerült, hiszen bár már új szerelmével volt együtt, még a korábbi férfiról voltak fotók a közösségi oldalán. Ez természetesen amiatt történhetett, hogy Korinna akkor is óvta a magánéletét, amennyire csak tudta, nem beszélt boldogságáról és szomorúságáról sem. Ebből tanulva most beszámolt az élete egy fontos szakaszáról a követőinek és a nyilvánosságnak, ám rengeteg aggódó kommentet is kapott. Rajongói féltik, amiért egyedül maradt egy ilyen kicsi babával - írja cikkében a Bors

Családja segíti mindenben 

Korinna már korábban is beszélt arról, hogy kisfia nevelésében nagy részt vesz ki a családja és a barátai is. Már a születése előtt elárasztották babaruhákkal és játékokkal, de ha a kérdésére nem kap választ, akkor a Facebookon különböző csoportokban keres rá megoldást.

"A baráti társaságban van több kisbaba, úgyhogy inkább arra hagyatkozok, hogy kinek mi vált be, saját tapasztalat alapján. Vannak különböző Facebook-csoportok, amikben utána szoktam nézni és olvasni, hogy ki mit javasol" - mondta korábban a Tények Plusznak Korinna. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában