Beszélgetés

2023.04.20. 19:50

Kiváló kampányszlogent talált ki Nemény Andráséknak Hende Csaba

Míg a Fidesz jelöltjei jövőre azt mondhatják a kampányban, előttünk a feladat, mögöttünk kormány, addig Nemény Andrásék legfeljebb azt: előttem a szégyen, mögöttem Gyurcsány Ferenc – erről is beszélt Hende Csaba Stefka István műsorában.

vaol.hu

Stefka István beszélgetőtársa ezúttal dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője volt

A jövő májusi önkormányzati választás, amit az európai parlamenti választással együtt tartanak meg, szintén szóba került Szombathely országgyűlési képviselője és Stefka István beszélgetése során. Hende Csaba szerint már az elő-előkampánya zajlik a 2024-es megmérettetésnek. - Jó reményeink lehetnek, hiszen a 2019 őszén hatalomra került balliberális városvezetés igen szerény teljesítményt nyújtott, ami a város ügyeinek az előrevitelét illeti, annál nagyobb lelkesedéssel osztogattak állásokat saját rokonaiknak – mondta el Szombathely országgyűlési képviselője, aki úgy látja: már most úgy tűnik, hogy Czeglédy Csaba informálisan átvette Szombathely irányítását. 
Hende Csaba rámutatott: Nemény András az egy százalékon mért, éppen haláltusáját vívó MSZP politikusa, míg Czeglédy Csaba – a Gyurcsány család ügyvédjeként, szoros bizalmasaként, akit még a bíróságon bilincsbe verve is meglátogatott Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára – egyre nagyobb erőben érzi magát. 
Stefka István felvetésére morális kérdések is szóba kerültek, hiszen mint mondta, Czeglédy Csabát korábban jogerősen elítélték adócsalás miatt. Ismert az is, hogy jelenleg is büntetőeljárás zajlik ellene, 6 milliárd forintos költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárásban az elsőrendű vádlott. - Nem számít a morál, az, hogy egy olyan embert támogatnak, akit nagyon súlyos bűnökkel, bűnügyekkel vádolnak? - feszegette a kérdést Stefka István. 

A beszélgetésről készült videó ITT érhető el >>


Mire Hende Csaba megerősítette: - A jelek szerint nem számít. Majd kifejtette véleményét, szerinte Czeglédy Csaba óriási ambícióval készül arra, hogy akár alpolgármester lehessen Szombathelyen a következő önkormányzati ciklusban. Így a valóságban a súlytalanná vált Nemény András polgármestert Gyurcsány Ferenccel közösen irányítanák – vázolta a Szombathely életét meghatározó politikai veszélyeket Hende Csaba. Az Országgyűlés alelnöke szerint ugyanakkor a szombathelyiek fel fogják ismerni, hogy a várost martalékul odadobnák Gyurcsány Ferencnek, ezért inkább a Fidesz jelöltjeire fognak szavazni az önkormányzati választáson. 
Hozzátette még: - Világossá válhatott a szombathelyieknek, hogy nem szerencsés, ha egy vidéki nagyobb középváros folyamatosan a kormányellenes politikának a színpadát próbálja alakítani, mert az nem segíti a város fejlődését. A mi jelöltjeink azt tudják majd mondani, hogy előttem a feladat, mögöttem a kormány, Nemény Andrásék meg legfeljebb azt, hogy előttem a szégyen, mögöttem Gyurcsány Ferenc – mondta el Hende Csaba. 
Az országgyűlési képviselő beszélt arról is: Szombathelyen készen áll a Fidesz-KDNP pártszövetség fiatal csapata az önkormányzati választásra, a megfelelő időben bemutatják majd valamennyiüket. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában