Kutatótanár

2023.05.13. 10:45

Terepmunkán a kőszegi diákokkal – Feltérképezték a bíbor nebáncsvirág és a hibrid japánkeserűfű elterjedését

Dr. Szárnyas István, a Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola igazgatóhelyettese 2020-ban szerezte meg a pedagógus-életpálya legmagasabb, Kutatótanár fokozatát. Azt tűzte ki célul, hogy projekt-módszerrel, tanulók közreműködésével feltérképezi Kőszeg belterületén a bíbor nebáncsvirág és a hibrid japánkeserűfű elterjedését. Irányításával számos megismerési és vizsgálati folyamat eredményeként valósult mag a közös munka.

Tóth Kata

Kiss Luca, Földessi Cintia és dr. Szárnyas István a hibrid japánkeserűfüvet tanulmányozzák

Forrás: VN/Horváth Krisztián

Az iskola diákjaival közösen valósította meg a kutatóprogram általános tervében vállalt feladatokat. A terepmunka során Kőszeg 130 közterületét, 54,66 négyzetkilométernyiterületet vizsgáltak át. Okostelefonokkal bemérték a vizsgált gyomfajok előfordulási helyeinek koordinátáit és meghatározták a növények tömegességét. Ezt gyomfelvételezési lapokon rögzítették, majd az adatokat összesítették és térképeken ábrázolták. Három év munkájának eredményeként kialakultak az elterjedést ábrázoló térképek.

A koordináták rögzítése és ábrázolása mellett további méréseket is végeztek a tanulók. Megmérték a vegetáció során a növények magasságának változását és a levélfelületet is. A levélfelület pontos és megbízható meghatározásához mesterséges intelligenciára épülő, terepen is alkalmazható, okostelefonra telepíthető levélszkenner-szoftvert használtak. A hibrid japánkeserűfű regenerálódási képességeit is tanulmányozták. A mérések adatait számítógépen dolgozták fel és diagramokon ábrázolták. A három év meteorológiai adatait (napi csapadékösszeg, napi átlaghőmérséklet) is feljegyezték.

A digitálisan rögzített mérési, megfigyelési adatok, fotók, filmek felhasználásával a tanulók hét nagyméretű posztert készítettek képszerkesztő szoftver segítségével. Egy videómegosztó felületre ötrészes ismeretterjesztő filmet töltöttek fel. Az egyes részek bemutatják a két faj szaporodási tulajdonságait, terjedési képességeiket és az összes mérési, vizsgálati eredményt. A kutatóprogram teljes dokumentációja is elkészült egy 50 oldalas kiadvány formájában. A bíbor nebáncsvirág elterjedése Kőszeg belterületén elsősorban a vizes élőhelyekhez kötődik, előfordulása szórványos (19 mért élőhely). A hibrid japánkeserűfű a Gyöngyös mentén tömegesen tenyészik, erdőnyi állományokat alkot. A folyótól távolabb kisebb foltokban nő, terjedése folyamatos, megállíthatatlan (82 mért élőhely). Az eredmények publikálása, széles körű megosztása a közös munka következő fázisa: előadások, kiállítások, iskolai tanórák mellett a digitális megosztás linkek és QR-kódok segítségével történik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában