Felhívás

2023.06.13. 20:31

Ki mit tud? Körmend múltjáról

A város múltját csak a lakosság egy része ismeri részleteiben. Ezt a tudást szeretné népszerűsíteni a maga eszközeivel a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum: háromfordulós vetélkedőt hirdet. Az első jövő szombaton lesz.

vaol.hu

A körmendi múzeum nagy gondot fordít arra, hogy a helyiek minél jobban megismerjék a város történetét. Az intézmény munkatársai ezúttal vetélkedőt hirdetnek Körmend történetének ismerője címmel, amelyre bárki jelentkezhet. A vetélkedő kérdéssorai a múzeumban szerezhetők majd be három jeles napon: június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján, augusztus 19-én, Szent István napjának előestéjén, illetve október 28-án, Körmend Város Ünnepnapján. A megválaszolt kérdéseket az adott napon 19 óráig kell visszavinni a múzeumba. A legjobban teljesítőket november elején fordulónként is, és összesített eredményben is díjazzák majd, ehhez a tervek szerint több körmendi vállalkozás is hozzájárul. És hogy milyen kérdésekre lehet számítani? A múzeum adott egy kis ízelítőt: Ki emlékszik még a Palazzo del Gangóra, a hatosra, vagy éppen a ROLL-ra? Kik voltak a város elfelejtett nagyjai, mint például Faludi Ferenc, Vida József vagy Dienes Lajos? Összesen hetvenöt kérdést kell megválaszolni a vetélkedő során.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában