Kinevezés

2023.06.11. 15:07

Kiss-Kocsis Ágnes a Rotary Club Szombathely első női elnöke – Vasszécsenyben a juniálison vette át a láncot

Hagyományos családi juniálisát tartotta vasárnap a vasszécsenyi focipályán a Rotary Club Szombathely. Az alkalom egyúttal az új elnök beiktatásának ideje is: az idén először tölti be nő a posztot.

Tóth Kata

Varga Dániel Kiss-Kocsis Ágnesnek adta át a láncot

Fotó: Szendi Péter

Késő délelőtt már javában főtt a babgulyás, sült a flekken a pálya melletti területen: Bíró Zsolt, Virágh József és Antal László vállalták a szakács szerepet. Közben Pammer István tiszteletbeli örökös elnök fogadta az összejövetelre érkező vendégeket: a klubtagokon és családjaikon kívül együttműködő partnereiket, barátaikat, mentorprogramjuk résztvevőit, támogatóikat.

Mint megtudtuk, szervezetükben hivatalosan július 1. a tisztújítás napja – egy-egy tagjuk mindig egy évig tölti be a társadalmi elnökséget. Hosszú ideig női tagja sem volt a klubnak, majd ketten is lettek – mindketten bekerültek az egy évre választott elnökségbe. Az idén először pedig nő lett a vezető. Kiss-Kocsis Ágnes az elmúlt időszakban titkári feladatokat látott el. Varga Dániel vasárnap leköszönt elnöktől az ünnepségen vette át a láncot. A lánc átadása előtt még a környezetvédelmi programjukban részt vett gyerekeket Rotary Kölyök nagykövetté avatták.

Az új elnök úgy fogalmazott: öröm klubtársaival, a csupaszív és jólelkű emberekkel együtt dolgozni projektjeiken, ahol nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítják, hogy az élet egyik fontos értéke mások segítése. A belé vetett bizalmat legjobb tudása szerint igyekszik megszolgálni, hogy elérjék a elkövetkező időszakra kitűzött céljaikat – mondta Kiss-Kocsis Ágnes. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában