Tanévzáró szentmiséje

2023.06.18. 17:24

Te Deum ünnepi szentmise és bérmálás Csörötneken - fotók

Vasárnap tartotta tanévzáró szentmiséjét a Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium Magyarlak-Csörötnek Általános Iskolája a csörötneki Örök Ige templomban. 

Tóth Judit

Forrás: Gaál Mónika

A misét dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök, dr. Takács Gyula plébános és dr. Magyari Péter atya mutatta be. Kocsis Zsolt polgármester köszöntötte az egyházi vezetőt, aki egyúttal azt is kiemelte: hármas ünnep ez a a falu életében, hiszen a katolikus általános iskola második tanévzáróját tartják, tizenhét ifjú kapja meg a bérmálás szentségét, valamint János atya szombathelyi megyéspüspökké szentelésének napja is.

A püspök atya prédikációjában tanulságos történetekkel hívta fel a gyermekek figyelmét arra, hogy nem a földi javak a legnagyobb kincsek, hanem a tiszta, önzetlen szeretet, amit másoknak adni tudnak. Kérte a tanulókat, hogy ne bántók legyenek, hanem elfogadók, ne gáncsolók, hanem segítők. Legyen nyitva a szívük Jézusnak, és ne csak a nagy alkalmakkor, hanem életük minden napján fogadják be az Urat.

Mezeiné Kiss Katalin tagintézmény-vezető beszédében hangsúlyozta az egyházi iskola szerepét: Elrohant ez a tíz hónap, munkával, eredményekkel és élményekkel teli, dolgos és imádságos időszak van mögöttünk. Most hálaadásra hajtjuk fejünk azért a sok-sok szellemi és lelki ajándékért, amit a tanév során kaptunk a Jóistentől és embertársainktól. Mik is ezek a kincsek, mit tudott adni nekünk az egyházi iskola a tárgyi tudás mellett? Szolgálatot: mi mindannyian - diák, tanár, iskolalelkész, hitoktató, technikai dolgozó, szülő - együtt építettük Isten országát ki-ki a maga eszközével, tanulással, tanítással, imával, fizikai munkával. 

Forrás: Gaál Mónika

Megtapasztaltuk a közös ima örömét és vigasztaló erejét, átéltük a testvéri közösséget a tantermekben, az iskolamisén és a számos iskolai és egyházi programon. Életre szóló élmény marad a Püspöki Palotában tett látogatás, a közös fürdőzés, a sikeres úszástanfolyam, a soproni vonatozás, az iskolabusz átadó-megáldó ünnepsége. Megtanultunk újra hinni és bízni: kistelepülési iskolaként a léthatárról építjük a jövő iskoláját. Ma hálát adunk a fenntartónak, az önkormányzatoknak és a partnereknek is, akik az elmúlt évben áldozatos munkájukkal szolgálták az iskola gyarapodását - mondta.

A vezető számvetést is készített az elmúlt tanévről. Elmondta, hogy a szép bizonyítványok és versenyeredmények láttán joggal jár a tanulóknak a dicséret. Örömmel osztotta meg, hogy az idei tanévben nincsen javítóvizsgára kötelezett vagy önhibájából évfolyamismétlő gyermek. Kilenc tanuló jeles,  két tanuló kitűnő eredménnyel büszkélkedhet. Dicséret illeti azokat a tanulókat is, akik saját képességeikhez mérten teljesítettek. Büszke az iskola azokra a tanítványokra, akik tanulmányi, művészeti és sportversenyeken remekeltek és jó hírnevet szereztek az intézménynek. Az igazgatónő elmondta, hogy a diákok a tanulással bölcsebbé, műveltebbé, a sporttal edzettebbé váltak. Számos jótéteményük bizonyítja, hogy a hitben és a szeretetben is növekedtek. Szinte százszázalékos volt a részvétel az iskolamisén, már jóval ügyesebben, bátrabban vállalnak a diákok egyházi szolgálatot és a karitatív munkában is jeleskedtek. A vezető kiemelte, hogy a tanulók testben, szellemben és lélekben egyszerre növekedtek az iskola, a templom és a szülők által. 

Forrás: Gaál Mónika

Zárásként jutalomkönyveket adtak át azon gyermekeknek, akik tanulmányi és közösségi tevékenységük miatt dicséretben részesültek.

Kovács Attila földrajz-testnevelés szakos tanár 47 éve dolgozik első és egyetlen munkahelyén. Munkáját kimagasló szakmai-pedagógiai hozzáértés, következetesség és precizitás jellemzi. Követendő mintát ad önzetlen emberségből, másokra figyelésből, őszinteségből és becsületességből. A gyermekekkel, a szülőkkel és a kollégákkal egyaránt jó kapcsolatot ápol. Osztályfőnökként fáradhatatlanul irányítja a rábízott tanulók sorsát. Különösen elkötelezett a hátrányos helyzetű és a tanulásban lemaradó tanulók felé, ugyanakkor nagy gondot fordít a jó képességű gyermekek tehetséggondozására.

Forrás: Gaál Mónika

Számos sportággal (futball, kézilabda, kosárlabda, atlétika, úszás, kerékpározás, horgászat) ismerteti meg tanóráin tanítványait. Eredményesen készíti fel a gyerekeket a NETFIT mérésekre, házi bajnokságokra, megyei és térségi sport- és természetismereti versenyekre. Indíttatására több diákja egyesületi keretben sportol vagy hivatásának választotta a sportot. Kiemelkedő a közösségépítő munkája. Az ünnepségek, rendezvények szervezésekor mindig számíthatunk technikai szaktudására. Több tisztséget is vállalt és ellátott önként, gyermekvédelmi, tűz- és munkavédelmi felelősként is helyt állt. 

Végezetül a vezető mindenkinek jó pihenést és feltöltődést kívánt a szünetben és boldog, szeretettel és imádságos lélekkel teli vakációt. És elhangzott a várva várt mondat: Ezennel a 2022/23-as tanévet bezárom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában