2023.07.29. 16:58
A jövő nagy horgászai - Bálint Dávid és Németh Kornélia remekelt a gyerekversenyen
Sok halfogás, vidám percek és igazi nyárias idő jellemezte a barátságos gyermek-horgászversenyt a Gersekaráti Sárvíz-tónál. A fiatalok szépen fogták a keszegeket és a kárászokat, de volt, akinek pontyot is sikerült horogra csalni.
Emléklapot, ajándékcsomagot mindenki kapott
Forrás: Vasi Vizeken
A Sárvíz-tavi Horgászegyesület szervezésében és a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége közreműködésével a Gersekaráti Sárvíz-tavon rendeztek gyermek-horgászverseny 17 fiatal részvételével még júniusban. Mindkét szervezet az idén ünnepelte harmincéves évfordulóját – az alkalomból a gyermekhorgászokat érintő programmal készültek vagy készülnek. Szabó Dániel fő szervező reggeli megnyitóját és technikai tájékoztatóját követően minden fiatal kisorsolta a horgászhelyét, majd elkezdődhetett a megmérettetés. A fiatalok szépen fogták a keszegeket és a kárászokat, de volt, akinek pontyot is sikerült horogra csalni. A mérlegelésig mindenki fogott halat, átlagosan 2-3 kilogramm került a fiatalok szákjába, összességében több száz darab kis halat fogtak. A verseny zárásaként minden induló emléklapban és ajándékcsomagban részesült, a helyezettek ezen kívül értékes horgászbotokat és kupákat kaptak. A díjakat a szervezők mellett Pászthory Istvánné, Gersekarát polgármestere és Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke adta át a jövő horgászainak. A program a MOHOSZ-HUNOP gyermeknapi pályázat támogatásával valósult meg. A versenyen az alábbi eredmények születtek:
Az alsó tagozatosok közül Bálint Dávid végzett az élen (4500 gr.), a 2. helyet Bertha Luca szerezte meg (4460 gr.); a 3. hely Pass Áront illette (3680 gr.) A felső tagozatos kategóriában 1. lett Németh Kornélia (3540 gr.), a 2. helyre Bálint Zsolt került (3480 gr.), a 3. helyet Borsodi Liliána (2820 gr.) szerezte meg.