Férfiak Fókuszban

2023.07.16. 07:07

„A szívem csücske azonban a Haladás” - Guzmics Richárd tagja volt a 2008/2009-ben történelmi bronzérmet szerző csapatnak

A szombathelyi születésű Guzmics Richárd a Haladásban kezdett el futballozni, 2005 és 2014 között szerepelt zöld-fehérben, tagja volt a 2008/2009-ben történelmi bronzérmet szerző csapatnak.

Vas Népe

Guzmics Richárd olyan játékosokat szeretne Szombathelyre hozni, akikkel a Hali visszakerülhet a NB I.-be

Forrás: Unger Tamás

2014-ben a lengyel első osztályú Wisla Krakówhoz igazolt, ahol három szezont játszott, a krakkóiak egyik kulcsemberévé nőtte ki magát. 2017-ben a kínai első osztályú Jenpien Funde csapatához szerződött, két évet szerepelt Ázsiában. Következett a szlovák Slovan Bratislava, a Mezőkövesd, végül nevelőegyesületében, a Haladásban 2022 nyarán fejezte be a pályafutását. 

Guzmics az NB I-ben 174 mérkőzésen három gólt szerzett, a másodosztályban 98 bajnokin szerepelt, a lengyel első osztályban 65/1 a mutatója, Kínában 37 első és másodosztályú bajnokin játszott, két gólt szerzett. A magyar válogatott kulcsembereként vett részt a 2016-os Európa-bajnokságon - mind a négy mérkőzésen kezdőként lépett pályára, összesen 28-szor öltötte magára a címeres mezt, két gólt szerzett. Guzmics nem szakadt el a labdarúgástól, február óta játékosügynökként dolgozik. Kétlaki életet él, három hetet Budapesten, egyet Szombathelyen tölt.

-Ha három dolgot ki kellene emelnem pályafutásomból, akkor először a franciaországi Európa-bajnokságot mondanám, fantasztikus élmény volt 40 ezer magyar szurkoló előtt futballozni - mondta a most 36 esztendős Guzmics Richárd. - Csoportgyőztesek lettünk és olyan sztárok ellen játszottam, mint Cristiano Ronaldo. Aztán nagy élmény volt Lengyelország is, mintha minden héten válogatottmeccsen futballoztam volna - ugyanis rendre 20-30 ezer szurkoló jött ki a bajnokikra. Nyugodtan mondhatom, azóta is jó szívvel emlékeznek rám, amikor megtudták, hogy visszavonultam, kihívtak Krakkóba, hogy ott is elbúcsúztassanak. A meccs előtt sétáltam egy kört a pályán, a szurkolók pedig engem ünnepeltek. A játékom mellett azért is kedvelhettek, mert amíg kint voltam, megtanultam lengyelül. Kína is óriási élmény volt, olyan klasszisok ellen szerepeltem szinte hétről hétre, mint Hulk, Tevez, Oscar, Pato vagy Lavezzi. A szívem csücske azonban a Haladás, ott lettem profi labdarúgó, fontosnak tartottam, hogy ott is fejezzem be pályafutásomat. Felejthetetlen, amikor feljutottunk a csapattal, majd következő évben bronzérmet szereztünk - az egész város minket ünnepelt.

-Természetesen nehéz döntés volt, amikor úgy határoztam, abbahagyom a labdarúgást - mondta Guzmics Richárd. - De a lábam már nem bírta a terhelést, úgy voltam vele, nem kockáztatok, hiszen szeretnék még a fiammal is focizni. Egy ideig tanácstalan voltam, de szerettem volna a futballpálya környékén maradni, így új kihívást találtam - februárban társammal játékosügynökséget alapítottunk, az RR Talent and More nevű céget. De már előtte is képeztem magam, megvan a B-licences edzői képesítésem, most pedig Scout-PRO és adatelemző-képzésre járok. Fontosnak tartom, hogy a játékosok mutatóit, adatait is megismerje az ember – és hogy mi van a számok mögött. Ami az ügynökséget illeti, elsősorban fiatal játékosokkal foglalkozunk – 17 éves kortól -, olyanokkal, akikben látjuk a tehetséget, de vannak rutinosabb futballistáink is. Mivel több országban is futballoztam, sokat láttam, sokat tapasztaltam, így kitaposott utat tudok mutatni a játékosoknak és mentorként is segítek nekik. 

Pluszt adunk azzal is, hogy van például mentáltrénerünk, egyéni képzésért felelős szakemberünk, orvosunk, dietetikusunk - úgyhogy a hozzánk kerülő futballistánknak hátteret is tudunk nyújtani. Célom, hogy hosszú távon ezek a játékosok a felnőttválogatottba is bekerüljenek. Vannak kapcsolataim Lengyelországban, Ázsiában (Japán, Kína), Németországban, Hollandiában, Olaszországban, Ausztriában, idehehaza a Debrecennel, a Pakssal, az MTK-val és az ETO FC Győrrel különösen jó a viszonyom - de rengeteg klubhoz van kapcsolatom. Sajnos a magyarországi bajnokikra nem nagyon jönnek a topbajnokságok scoutjai, de a lengyel bajnokság remek lépcsőfok lehet egy honi futballista számára - oda már elutaznak ezek a játékosmegfigyelők a Bundesligából, vagy éppen a Serie A-ból. 

Sok, egykori külföldi játékostársam pedig hozzám hasonlóan már abbahagyta a futballt, ők pedig több klubnál töltenek be pozíciókat - a jó kapcsolatok sokat számítanak. A válogatott múltam miatt is rengetegen ismernek. Jómagam általában hétvégente járok meccsekre, természetesen a Haladás találkozóira is kilátogatok. Persze manapság már olyan adatelemző szoftverek vannak, amelyek mindent megmutatnak egy-egy játékosról, anélkül is, hogy az ember kint van a meccsen. Célom, hogy olyan játékosokat hozzak Szombathelyre, akikkel a Hali visszakerülhet az NB I.-be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában