2023.07.11. 08:00
Élményekből nincs hiány - Csúcsra jár a tábori szezon a KMKK-ban: jó program gyerekeknek
Kézműves műhellyé változott a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár épülete a hétre: hétfőn például ajtóra akasztható gombtáblák készültek a TESZ-VESZ táborban. A sok ismerős arcnak köszönhetően a jó hangulat is garantált.
Szebbnél szebb alkotások születnek
Forrás: VN
Egyszínűek és tarkák, kicsik és nagyok, retrók, figurásak és hagyományosak – mindenki a neki tetsző gombokat válogathatta ki és díszíthette, feliratozhatta vele az előre elkészített farost lemeztáblákat. Baranyai Krisztiánné közművelődési szakember, a foglalkozás egyik szervezője elmondta: mindig igyekeznek újat csempészni a KMKK nagy hagyományokkal bíró táborába. Idén az egyik a gombtáblakészítés. A részleteket az alkotók képzeletére bízzák: a felirat mellé apró minta – virág vagy éppen zsiráf – is készülhet, de akár rajzolhatnak is mellé, köré. A gombok egyébként a folyékony ragasztóval egyszerűen rögzíthetőek, a kész remekmű pedig felakasztható lesz – például a saját szobájuk ajtajára.
Sok a visszatérő táborozó, többen osztálytársak is, így az ismerkedésre szánt első óra gyorsan elröppen, a fiatalok jó kedvvel vetik bele magukat a munkába. Már délelőtt a 30 Celsius-fokot súrolja a hőmérő higanyszála, jó egy kicsit behúzódni a tűző nap elől. A meleg ebéd után strandolással folytatódik a program. A szervezők ügyeltek rá: a kézműveskedés, ügyeskedés mellett a mozgásra is maradjon idő, így például játszóházazás és kirándulás is várja a táborozókat a hét további részében – miközben megismerkedhetnek a gyöngyözés, fafaragás, nemezelés technikájával. Korábban megírtuk: nagy sikerrel zajlott a bábos tábor a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtárban, de volt és lesz is még olvasótábor, és július végén rendezik a kreatív kölykök táborát – élményből tehát nincs hiány.