Testületi ülés

2023.07.04. 13:38

Igényként fogalmazódott meg egy bentlakásos idősek otthona létrehozása Szentgotthárdon

A szentgotthárdi képviseltestület legutóbbi ülésén szó volt az időskorúak helyzetéről, a téma kapcsán írásos összefoglaló készült az önkormányzat intézmények - a Városi Gondozási Központ és a Rendelőintézet - által az idősek számára biztosított alap- és szakosított ellátásokról, illetve a jegyzői hatáskörbe tartozó szociális ellátásokról.

Tóth Judit

Forrás: VN/archív

Fotó: Szendi Péter

Ahogy a személyes gondoskodást nyújtó helyi szolgáltatásokról szóló beszámolókban, úgy ebben az anyagban is olvasható, hogy az országos tendenciának megfelelően öregedik a város lakossága. Ezt nem csak az idézi elő, hogy kevesebb gyermek születik, hanem az is, hogy javulnak az életesélyek. A várható élettartam növekedésével, az egészségi állapot javulásával az időskor alsó határa felfelé tolódott. Az idősek között azonban egyre több a demenciával élők száma, amely másfajta ellátást tesz szükségessé. Az önkormányzat, illetve az önkormányzati társulás több önként vállalt szolgáltatást is üzemeltet, amely nem lenne kötelező, ilyen például a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a támogató szolgálat, de maga a járóbeteg szakellátások helyben történő elérhetőségét biztosító Rendelőintézet fenntartása is. Összegzésképpen az érintett intézmények infrastrukturális feltételeinek javítása, illetve egy bentlakásos idősek otthona létrehozása fogalmazódott meg igényként.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában