Jó reggelt, Vas vármegye!

Zúgó széllel és rengeteg esővel érkezett meg a délutáni vihar. A fekete fellegek elvették a nap összes sugarát, szürkületet varázsoltak a nappalból. A házban összeszaladtak a lakók konstatálni, hogy „közeleg a vég”. A kutyák szűköltek a sarokban, a gyerekek ijedten bújtak a szüleikhez, akik eközben az udvaron maradt értékeket próbálták bemenekíteni. Egyetlen fiatal nő nem kapkodott. Nyugalmas mosollyal az arcán töltött magának egy kávét, és kiült az ablakba. Nézte az égen táncoló villámokat, és hallgatta, ahogy a mennydörgés hangja átjárja a tájat. Ahogy mindig, csodálattal, sőt tisztelettel figyelte az időjárás hatalmát, és újból rájött, az ember mennyire aprócska és tehetetlen porszem ebben a hatalmas, világnak nevezett gépezetben.