Oroszlányban jártak

2023.07.10. 11:38

Kirándulást szervezett az egyesület a falunak

A MozduljunKám Egyesület a kámi Tűzoltókkal karöltve összefogta a falut és önköltséges, saját szervezésű buszos kirándulásra invitálták a település lakóit idén is.

Pogács Mónika

Jó hangulatú kiránduláson vett részt a falu apraja-nagyja

Forrás: MozduljunKám Egyesület

A túrázók úti célja ezúttal Oroszlány és környékére volt. Programjaik sorában elsőként a Kamuldi remeteség szerepelt. A Vértes hegységben megbújó Majkpusztán található a páratlan remeteség egykori barokk épületcsoportja. A kirándulók a rendházat egy halastótó közelében, egy park közepén fedezhették fel a templommal és a 17 remetelakkal. A kámiak az oroszlányi Bányászati Múzeumot ugyancsak meglátogatták. A hegyhátiak a föld alá is bemerészkedhettek  egy valósághű mintatárnába. A kirándulók programjába a Westernfarm meglátogatása is belefért. 

A túra a Bokodi-tónál zárult, ahol egy úszó falut, azaz cölöpökre épült horgászházakat szemléltek meg a kámiak. Az egyesület azonban nem áll meg a programok szervezésével: a július 30-i  nyugdíjas napra készülnek már a civil szervezet tagjai a falu aprajával-nagyjával összefogva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában