Adományokra most is szükség van - Szkoropádszky Péter atya Kárpátaljáról érkezett a nardai gyerektáborba

Amióta csak kitört az orosz–ukrán háború, foglalkozik azzal, hogy segítse a helyi rászorulókon kívül azokat, akik valamilyen módon annak következményeitől szenvednek, és a látókörébe kerültek. – Ez a munka a háború kitörésének másnapján elkezdődött. Az első napon, amikor láttuk, hogy a mi területünkön élők is elindulnak a határ irányába, nem tudtuk, mitévők legyünk. De a Jóisten nagyon hamar megmutatta, mivel kell foglalkoznunk, hiszen a második napon, tavaly február 26-án már nagyszámú menekült érkezett a határra, feltorlódtak, segíteni kellett őket – idézte fel Szkoropádszky Péter. 

Úgy fogalmazott: a háború kitörése egyfelől újabb feladatokat, másfelől újabb lehetőségeket hozott – abban, hogy az ingyenkonyháik hálózatát kiterjesszék és megerősítsék, ezzel segíteni tudják a helyben maradó, kárpátaljai magyar rászorulókat, szegényeket, időseket. Az atyának a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásszal úgy alakult ki szorosabb kapcsolata az elmúlt másfél évben, hogy innen folyamatosan kapják a segítséget, az adományokat. – Nagyon dicséretes és tiszteletre méltó, ha valaki segít a bajbajutottaknak. A háború kitörését követő egy-két hónapban sok adakozó (intézmények, szervezetek, magánemberek) mozdultak meg Magyarországon, és kerestek meg minket, hogy segítsenek. Ez is nagy feladatunk volt, hogy az adományokat befogadva azokat rendszerezzük és eljuttassuk a megfelelő helyekre, ez több mint tízezer élelmiszercsomagot jelentett egyrészt a menekülteknek, másrészt a helyben élő rászorulóknak. Viszont az adományozók közül nagyon kevesen maradtak, akik folyamatosan szeretnének segítséget nyújtani, pedig a probléma nem szűnt meg, sőt talán csak növekedett, hiszen egyre több olyan család van, ahol hősi halált halt a családfenntartó, vagy eltűnt a háborúban. Ez egész Kárpátalján nagyon nagy probléma és újabb kihívás – mondta az atya, aki kárpátaljai magyar gyerekeket hozott nyaraltatni a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász táborába. Ezzel párhuzamosan két kisbuszuk Ausztriába vitt olyan ukrán gyerekeket nyaralni, akik kifejezetten katonaárvák. 

Azt is megtudtuk tőle: még nincs sok magyar áldozata a háborúnak, de azt is traumatizálja ez a helyzet, aki nem közvetlenül érintett benne. Például a naponta többször ismétlődő légiriadók befolyásolják az iskolai életet, alkalmasint több órát kell a pincében tölteni az óvóhelyen, nehezen élték meg a téli időszakban, hogy kritikus volt az áramhiány: volt olyan, hogy a napi négy óra áramszolgáltatásból kettő nappal, kettő éjszaka volt, és így kellett megoldani az életet. Szkoropádszky Péter korábban a Szent Panteleimon Karitász kárpátaljai görögkatolikus szervezet élén dolgozott, amely elsősorban 48 magyar egyházközség problémáit igyekezett orvosolni a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyén belül. Az egyházmegyei karitász, melynek vezetőjévé nevezték ki nemrég, már egész Kárpátalján fejti ki működését – 350 egyházközségben. Ezért a munkája megsokszorozódott. Amint elmondta, a karitász tevékenysége Ungvárra összpontosult eddig, nagy feladat ezt kiterjeszteni úgy, hogy minden egyházközségben legyenek segítő önkéntesek. 

Az atya részletezte: Ungvárnak a háború előtt 120-130 ezer fős lakossága volt, ez 30-40 ezer menekülttel bővült. Eleinte sportcsarnokokban helyezték el őket nomád körülmények között, de azóta az állam üresen álló épületekből komfortosabb menekültszállásokat alakított ki, sokak fizetőképessége úgy megerősödött, hogy már albérletben laknak (az albérleti árak a kijevi szintre emelkedtek Ungváron, ezért összefognak, összeköltöznek a családok), a karitász épületében is fogadtak embereket, akik a háború kitörése óta náluk laknak. A menekültek nagy része talált munkát, akár a szakmájuknak megfelelőt is, hiszen cégek is menekültek Kárpátaljára, hogy folytathassák működésüket. 

– Ez pozitív hozadéka a háborúnak gazdasági szempontból, de azt is hozza magával, hogy módosulnak a lakosság arányai, és megváltozik a mentalitás. Kárpátalján nagyon toleráns emberek élnek, ahol nem volt gond, ki milyen nyelven beszél, a kultúra általánosságban a közép-európai kultúrához hasonlított, kötődött. A keletről jött emberek mások, nehezen fogadják el például az ételeinket is, mert túl fűszeresnek találják. De úgy gondolom, aki Kárpátalján szeretne maradni, igazodni fog. Vannak köztük, akik hálásak a befogadásért, mások kevésbé. Az érkezők közül sokan nagyon messze állnak a vallástól, és nem is nyitottak rá, közömbösek. Ez nehézséget okoz, mert a vallás számunkra mindig megtartóerő volt, függetlenül attól, hogy sokféle vallás él együtt Kárpátalján. Az is kihívás számunkra, hogy akik elveszítettek mindent, azokat mentálisan segítsük, ezért a karitászon belül pszichológiai támogatást is nyújtunk. Ezt a munkát folytatni kell még akkor is, amikor a háború véget ér.