Interkontinentális költözés

2023.08.07. 17:31

Japán és Franciaország után Dél-Karolina az otthonuk – A Vépről elszármazott Suri Csaba tartott élménybeszámolót

A Vépről elszármazott Suri Csaba tartott élménybeszámolót interkontinentális költözésükről, amerikai életükről a művelődési házban. A családjával Franciaországból az USA-ba tették át néhány éve a székhelyüket.

Tóth Katalin

Forrás: VN

Legutóbb akkor találkozhatott Suri Csabával a vépi közönség, amikor Japán után Franciaország lett az otthonuk. Onnan 2018-ban Amerikába, Dél-Karolina államba, azon belül Aiken városába költöztek. Az újabb kaland fárasztó volt, de egyben lehetőség álmaik megvalósítására – így foglalta össze Suri Csaba, és két órán keresztül mesélt egykori földijeinek.

Forrás: VN

– Ötvenévesen nem álmodik arról az ember, hogy kap Amerikában egy állást. Ez egy nap mégis megtörtént – így kezdte az úti beszámolót, és elmesélte, mi mindenen mentek keresztül. Japán feleségével, két lányukkal, egy kutyával és egy macskával repültek. A Franciaországban bérelt lakásukat „konténerbe tették”, hajó szállította el. Csaba egy helyi, üvegszálat gyártó cégnél minőségbiztosítási mérnökként dolgozik.

Amerika hatalmas ország. Csaba többször eljutott már Utah és Colorado államba, kipróbálta a sárkányrepülést. Hegyet mászik, járt a Sziklás-hegységben, nemzeti parkokban és az amerikai határvidéken, a Vadnyugaton is – mindegyik túrájáról mutatott képeket.

Forrás:  VN

Szóba kerültek a különbségek Japán és az USA, Európa és az Amerika között. Elmesélte a házvásárlás, a kölcsönfelvétel bonyodalmait, azt is, hogy előtte munkavállalói vízumot nyertek a zöldkártya-lottón. Beszélt a szempontokról, ami alapján a lányok iskoláit kiválasztották.

Hatalmas probléma a lövöldözés, állíotta. Változás mégsem várható az amerikai civil fegyvertartásszabályozásában. Az amerikai szabadságeszmény jelképe ugyanis a privát fegyvertartás, másrészt hatalmas üzlet a fegyvergyártás, hiába történnek sorra halálesetek szerte az országban. És ha már fegyverek: kiderült, hogy Suri Csabának nincs fegyvere, csak egy nyila, amivel céltáblára lő. Az időjárás, az egészségügyi rendszer és a drága házbiztosítások is témát adtak a beszélgetéssé alakult találkozón. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában