A ciszterciek emléke Apátistvánfalván - Alig pár templom viseli csak Harding Szent István nevét egész Európában

Ott az oltárképen Szűz Mária fekete skapulárét (vállruhát) nyújt át a fehér habitusba öltözött Hardingnak. Ez a ruhadarab a szerzetesi élet jelképe, a színéből és a nagyságából következtetni lehet arra, hogy a viselője melyik rendhez tartozik. Természetesen bele kell kalkulálnunk azt is, hogy az évszázadok folyamán az egyházi viselet is változott. A ciszterciek vállruhája fekete (bár ezen a képen inkább szürkének látszik), ilyet viselt Harding István is, aki a rend harmadik apátja volt. 1058 körül a délnyugat angliai Dorsetben született. Csatlakozott a bencésekhez, fiatal éveit a sherbornei kolostorban töltötte. Később Párizsban és Reimsben tanult. 

Egyike volt azoknak, akik Szent Róberttel és Szent Alberikkel együtt 1098-ban megalakították Citeaux monostorát. Ez gyakorlatilag a ciszterci rend létrejöttét jelentette. 1108-ban ő lett a rend apátja. Nevéhez fűződik a rend alkotmányának, a Carta Caritatisnak a kidolgozása. Rendházakat alapított, kódexmásoló műhelyeket hozott létre. Az 1108-ban készült Harding-biblia az európai könyvművészet legjelesebb értékei közé tartozik. Nevét az irodalomtörténet is számon tartja. Több általa írt levél fennmaradt, így például az is, amelyet 1131-ben a szülőföldjére küldött a sherborne-i apátságban élő szerzetestestvéreinek. 1133-ra szinte teljesen megvakult, ezért megvált az apáti tisztségtől. A következő évben meghalt. Amikor Harding István élt, a ciszterciek még nem voltak jelen Magyarországon. A cikádori apátságot 1142-ben, a szentgotthárdit 1183-ban alapították. A ciszterci rend legfontosabb alakjai közé tartozik, ennek ellenére nevét a szentek névsorába csak 1623-ban vették fel. Tisztelete a barokk korban terjedni kezdett, de alig-alig lépett túl a rend keretein. Magyarországon két jelentős ábrázolásával találkozhatunk. 

A zirci apátsági templom mellékoltárán szerzetestársai gyűrűjében áll, s a Carta Caritatist tartja a kezében. Istvánfalva már a középkorban is ciszterciek birtoka volt. 1350-ben mint „Estevanfaloa” szerepel egy oklevélben. Eredeti nevét nem a rendalapító apátról kapta, hanem valamelyik korai birtokosáról. Szerencsés egybeesés, hogy a ciszterciek 1785-ben itt alapítottak templomot, s azt Harding Szent István tiszteletére szentelték fel. Érdekes momentum az is, hogy a szentgotthárdi apátság 1734-es újjáéledése után az első két apátot a szerzetesi nevén Robertnek (Leeb Robert) és Alberiknek (Fritz Alberik) hívták. Ez lehet véletlen, de esetleg utalhat az alapítók emlékének tudatos őrzésére is. II. József az 1782-es és 1783- as rendeleteivel a szerzetesrendek többségét feloszlatta. A heiligenkreuzi és a szentgotthárdi apátságok tovább működhettek, de a negatív következmények itt is érezhetőek voltak. (Pl. nem lehetett felvenni új rendtagokat.) Az istvánfalvai templom Alberik apát idejében épült, így a védőszentről ő döntött. 

A belső elrendezés a kettős kötődést jelzi. A főoltáron a ciszterci Harding Szent Istvánt látjuk, a jobboldali mellékoltáron Szent Mártont, a Szombathelyi Egyházmegye patrónusát, a másik oldalon pedig Szűz Máriát, Magyarország Nagyasszonyát. Fritz arra törekedett, hogy a templomokban az ott élők nyelvét beszélők szolgáljanak, a szentgotthárdi apátságnak azonban akkor nem volt vend / szlovén nyelven misézni tudó szerzetes papja. Az apát szándéka találkozott Szily János püspök akaratával. Az istvánfalvai plébánia élére 1786-ban Marics János személyében – aki vizlendvaszentgyörgyről (ma: Sveti Jurij, Szlovénia) származott – világi lelkész került. A falu neve 1907-ben változott Istvánfalváról Apátistvánfalvára. A cél az volt, hogy az Istvánfalva és Istvánfalu nevű településeket megkülönböztessék egymástól. Itt a templom patrónusának nevét használták fel erre a célra. Az apátistvánfalvai templom fontos egyháztörténeti, rendtörténeti és kultúrtörténeti emlék.