Közel a műtárgyakhoz

2023.11.07. 13:48

Gyertyafényben járták be a Batthyány-kastélyt

Körmend város 779 éves születésnapja alkalmából két gyertyafényes tárlatvezetést tartott a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum. Az érdeklődők egészen közel kerülhettek a – máskor vitrinben őrzött vagy kordonok mögött látható – műtárgyakhoz.

Tóth Judit

Fotó: Jámbori Tamás

A kastély sötét tereiben Móricz Péter történész, a múzeum vezetője kalauzolta végig a látogatókat, akik a séta során a Szalon és ebédlő a Batthyány-kastélyban című állandó kiállításon megismerkedhettek két olyan műtárggyal, amely az 1849-ben külügyminiszterként tevékenykedő gróf Batthyány Kázmérhoz kapcsolódik. A főúr ruhásszekrénye a kisbéri kastélyából árverés útján került 1850-ben a francia nagykövetségre, majd onnan a körmendi múzeumba. A másik különlegesség az első magyar nyelvű földgömb volt, amely 1840-ből való, elkészítését Batthyány Kázmér finanszírozta. 

A rendhagyó kastélybejáráson a szalon és az ebédlő festményeiről is szó esett: az alkotások egyik része bibliai témákat ábrázol, kettő pedig a Batthyányak várait jeleníti meg. 

A Körmend és a Batthyányak évszázadai című kiállításból több műtárgyat is kézbe vehettek az érdeklődők, többek között egy mamut megkövült őrlőfogát, egy 17. századi alabárdot, egy díszesen faragott 19. századi mángorlót, egy a mészáros céh 1726-ban készített ónkannáját, Batthyány I.Ferenc 1559. évi végrendeletét, valamint herceg Batthyány Károly pénzverőtövét, amellyel saját arcképével ellátott arany dukátjait és ezüst tallérjait verette. A két tárlatvezetésen résztvevő harminc érdeklődő meghitt megvilágításban láthatta a múltról mesélő múzeumi műtárgyakat. A visszajelzések alapján jól sikerül a program, így a tervek szerint jövőre újra megrendezi a múzeum a gyertyafényes tárlatvezetést. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában