Felkerekedtek

2024.02.12. 12:40

Kétszázadik alkalommal sétáltak – Májusban lesz ötéves a Kőszegi Gyalogló Klub

Kétszázadik alkalommal kerekedtek fel az elmúlt héten a Kőszegi Gyalogló Klub tagjai: 4877 lépést tettek meg másfél óra alatt, 3414 métert teljesítve. Tizenhat résztvevő osztozott a kerek évfordulón az örömön és a csokin, amit Németh Lászlóné Teca, a koordinátoruk kínált a csapatnak.

Tóth Katalin

2019 májusában alakult a Kőszegi Gyaloglóklub. Azóta – a pandémia kényszerpihenőjét és a szerdákra eső piros betűs ünnepeket kivéve – hetente szerdánként egy-másfél órás sétákra hívnak minden mozogni vágyót. Az elmúlt héten gyalogoltak 200. alkalommal: szokás szerint a Fő térről, a Tourinform Iroda elől indult a csoport, és a Várkör-várpark-Dózsa György utca-Széchenyi tér útvonalon haladtak, az óriásplatán felé. Csokival ünnepelték a különleges alkalmat.
 

 

Lépjünk egyet az egészségünkért! – ez a jelmondata a klubnak, amely a gyaloglást, a rendszeres testmozgást népszerűsíti, főleg az idősebbek, nyugdíjasok körében. Monspart Sarolta tájfutó-világbajnok, az Idősek Tanácsának tagja kezdeményezésére és tevékeny részvételével hozta létre 2017-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Országos Gyalogló Idősklub Hálózatot, ennek a kőszegi csoport is tagja. Továbbra is sétákra hívják az érdeklődőket: ősszel és télen 15 órakor, tavasszal (májustól) és nyáron 17 órakor indul a csoport a Fő térről – meg sem állnak a 300. alkalomig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában