Vizitációk

2024.04.21. 07:00

A 17. század végi Vas vármegyéről festenek képet Kazó István kánoni vizitációjának jegyzőkönyvei

A történelmi Vas vármegye településeinek múltját bemutató tanulmányokban rendre ott szerepel ez a kifejezés: „Kazó István kánoni vizitációja szerint”. Majd az adott hely templomának leírása következik, beleértve azok felszerelését, a hozzá tartozó jövedelmeket, réteket, szántókat.

Orbán Róbert

A székesegyházi főplébánia épülete

Forrás: Orbán Róbert

A vizitáció részletes információt ad a hívők számáról, felekezeti hovatartozásáról, s esetenként a nemzetiségéről is. Közli a lelkész – s ha volt – a tanító nevét. Kazó egyházlátogatási jegyzőkönyvei nemcsak a templomokra, hanem községekre és városokra vonatkozóan is fontos adatokat közölnek. A hatalmas munka rövid időn belül – 1697–98-ban készült el, így tulajdonképpen egy jól kidolgozott pillanatfelvétel a kor viszonyairól. Ki volt Kazó István, akinek mindezt köszönhetjük? Nincs emléktáblája, utcát, teret sem neveztek el róla. Az ifjúkorára vonatkozó adatok bizonytalanok, amit tudunk róla, azt jórészt Géfin Gyulától tudjuk. 1655– 1658 körül születhetett, szorosan kötődött a városhoz, háza volt itt, s feltehetőleg itt is született. A győri szemináriumban tanult, majd a bécsi Pazmaneum növendéke volt. 

Kazó István préposti címere
Forrás: Orbán Róbert

1680-ban Grazban szerzett teológiai doktori címet. Hazatérve városplébános lett. (A városplébános és a városi plébános nem teljesen ugyanazt jelenti. Szombathelyen korábban egyetlen plébánia volt, amelynek élén a városplébános állt. 1930-as átszervezés során osztották fel a várost több plébániára.) Több egyházi címet és tisztséget viselt. Vasvári prépost volt, amikor 1697-ben Keresztély Ágost győri püspök azzal bízta meg, hogy Vas vármegye területén végezze el az egyházlátogatással kapcsolatos teendőket. Összesen 663 helyszínt keresett fel és írt le egységes szempontok szerint. Nemcsak a katolikus templomokat „vizitálta”, hanem a protestánsokat is. Ez utóbbit a reformátusok és az evangélikusok nehezményezték, de nem akadályozták. Kazó vizitációjának a Nyugat-Dunántúlon is voltak előzményei. Nagyon sok értékes adatot találunk például azokban a jegyzőkönyvekben, amelyeket evangélikus Musai Gergely készített az 1600-as évek közepén. 

Az ő leírásai általában magyar nyelvűek, s csak az akkor lutheránus községeket érintették. Fontosnak tartották az állapotok felmérését és dokumentálását a kálvinisták is. 1708- ban Hodosi Sámuel református püspök az őrségi templomokat és gyülekezeteket járta végig. Vas vármegyében a következő katolikus egyházlátogatást Scacchi Ferenc vasvári főesperes 1713–14-ben végezte el. Az ő feljegyzései nagyrészt Kazóra támaszkodnak, de azokat újabb adatokkal is kiegészítette. Kazó István 1700-ban pécsi nagyprépost lett, élete utolsó két évtizedét a dél-dunántúli városban töltötte. Szombathelyi házát 1713-ban a város plébániájára hagyta. Az 1789-es tűzvész idején leégett, de a helyén újat emeltek, amihez valószínűleg a régi ház maradványait is felhasználták. Az épület, amelyet a következő évtizedben tovább bővítettek, azonos a Széchenyi u. 8. szám alatt álló székesegyházi főplébániával. 

A bejárat felett Kazó préposti címere látható. Bár 1702-től Belgrád címzetes püspöke lett, sokat betegeskedett, s papi életútja mégis sajátos fordulatot vett. 1703-ban a Németországból érkezett Nesselrode Vilmos lett az új pécsi püspök, aki „nehezen értett szót” a helyi kanonokkal, egyházi tisztségviselőkkel. A konfliktus odáig fajult, hogy a püspök 1718-ban Kazót különösebb vizsgálat nélkül tömlöcbe vetette. Kiszabadulása után Szombathelyre szeretett volna hazatérni. Útnak indult, de 1721 augusztusában – még mielőtt megérkezett volna – meghalt. Azt, hogy hol halt meg Kazó István, a különböző források eltérően adják meg. Van, ahol az szerepel, hogy „útközben”, van, ahol az, hogy „Szombathely közelében”.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában