2024.04.29. 11:00
Ahol mindenki számít - Szent György-napi búcsú és az elszármazottak találkozója Oszkón - fotók
Idén másodjára ünneplik együtt Oszkóban a Szent György-napi búcsút és az elszármazottak találkozóját.
V. Németh Zsolt (jobbra) az oszkói találkozón
Forrás: Novák Roland
Vasárnap délelőtt a templomban tartottak meg Oszkón a katolikus templom szentje, Szent György búcsúját, délután a vele szemben álló művelődési ház udvarán gyűltek össze a jelenlegi oszkói és onnan elszármazott egykori lakók, mindazok, akik számára a település a szülőföldet jelenti. Birkás István polgármester elmondta: a búcsú hagyománya hosszú évtizedekre nyúlik vissza a település történetében, az elszármazottak találkozóját pedig idén harmadik alkalommal tartják meg a településen.
Elszármazottak találkozója Oszkón
Fotók: Novák RolandTavaly a két ünnep egybeforrt, hiszen a búcsú alkalmával az „otthoniak” készülnek, hazavárják a településről elkerült rokonokat, ismerősöket, barátokat. Akik pedig elhagyták a települést, azoknak az a feladat jutott, hogy hazamenjenek, hiszen otthon várják őket. Ebben a szellemiségben szervezték meg az oszkói találkozót. A polgármester szavait követően Kovács István, a Vasvári Népfőiskola alapítványa kuratóriumi elnöke bemutatta az alapítvány tevékenységét. Végül V. Németh Zsolt országgyűlési képviselőhöz – aki szintén település szülöttje – került a szó, ő is „hazalátogatott” Oszkóba az ünnep alkalmából. – Számomra ez az a hely, ahol ha azt kérdezik, hogy vagy, akkor tudom, valódi az érdeklődés – és én is kíváncsi vagyok a másikra. A rendezvény üzenete számomra, hogy mindenki számít – fogalmazott köszöntőjében V. Németh Zsolt.