Összefogás

2024.05.11. 07:11

Újranyitott a posta - Az ivánci közösség erejének bizonyítéka

Az élni akarás és a közösség iránti vágy tettek ­ re sarkallta a kis falu lakóit. A bezárt, majd újranyitott posta ismét tárt kapukkal fogadja az oda betérőket. Ott voltunk az átadón.

Gombos Kálmán

Az első levél a Magyar Postának szól

Fotó: Szendi Péter

Gyarmati Tibor polgármester a megnyitón emlékeztetett: az elmúlt év őszén, októberben voltak kénytelenek tudomásul venni, hogy – sok más kis településhez hasonlóan – bezár a helyi posta. Ilyen könnyen azonban nem nyugodtak bele a rossz hírbe, és azonnal lépéseket tettek: keresték a megoldást. Folyamatosan tárgyaltak a Magyar Postával, de vállalkozót sajnos nem találtak a községben, aki üzemeltette volna a hivatalt. Az épület azonban önkormányzati tulajdonú, így már csak az üzemeltetési költségek megoldása maradt hátra. Ezt a Magyar Posta vállalta, így elhárultak az utolsó akadályok is. Ekkor lendültek többen is mozgásba a falu lakói közül, és szép összefogással sikerült a helyiség fertőtlenítése, a vakolat javítása és teljes festés is. Mindenki munkáját megköszönte a polgármester, aki maga is kivette a részét a tennivalókból. A hivatal minden munka - napon fogadja a betérőket, váltott nyitvatartással – és a Posta járatai is figyelembe veszik ezt. 

Gyarmati Tibor hangsúlyozta: itt nemcsak egy megszűnt, majd újraindított szolgáltatásról volt szó, hanem többről: a kis falu élni akarásáról és a közösség erejéről. Bízik benne, hogy a hivatal találkozási pont is lesz sokak számára. A Magyar Posta Igazgatóságát Rétfalvi András képviselte, aki szintén örömét és köszönetét fejezte ki. Kiss György plébános áldást mondott a hivatalra, a közreműködők és dolgozók életére, és sok sikert kívánt. Végezetül a polgármester átvágta a szimbolikus nemzeti szalagot, és feladta az első le - velet: a Magyar Posta számára megírt köszönetét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában