Gyakran elérzékenyül

2024.06.18. 07:00

A gyerekek szolgálatában - Dr. Masát Péter ötven éve praktizál

Az Ikerváron gyerekorvos, és Kőszegen helyettesítő dr. Masát Péter, ötven éve 1974-ben diplomázott. A szülők örömére jelenleg is aktívan praktizál.

Horváth László

Bár, 2017-ben, hivatalosan nyugdíjba ment, dr. Masát Péter mégis úgy döntött, hogy tovább folytatja a szeretett hivatását, a gyerekek gyógyítását. A doktort a teljesen felújított ikervári Egészségházban lévő rendelőjében kerestük fel. 

Masát
Dr. Masát Péter, ötven éve 1974-ben diplomázott, ma is aktívan dolgozik
Fotó: Szendi Péter

- A pályát, egészen pontosan a gyerekeket nem tudom elhagyni – mondta dr. Masát Péter arról, miért is változatott a döntésén. 

- Hajnali öt, hat órakor mindig felébredek, ebben az időpontban szoktam annak idején a kórházba menni. Ezt a megszokásomat az életemből nem tudtam kikapcsolni. A reggeli munkakezdés rutinja megmaradt. 

Dr. Masát Péter úgy tervezi, és ennek az ikervári szülők minden bizonnyal nagyon örülnek, hogy a következő években is a településen praktizál. A doktor napjainkban is rettentő energiával bír: Kőszegen, a 2. számú körzetben helyettesítő orvosként dolgozik. Sajnos, gyerekorvosokból hiány van, férfi orvost napjainkban alig találni - folytatta dr. Masát Péter. 

A gyerekorvosok helyzete rendkívüli, hiszen egy csecsemő, kisgyermek még nem tud beszélni, hogy elmondja mi, és hol fáj. Sokszor árulkodó lehet a csillogó szemük, vagy éppen az, hogy másként sír, mint korábban szokott.

  - Éppen ezért fontos, hogy az anyukákat, apukákat pontosan ki kell kérdezni - folytatta. - Mikor mit látott, mikor jelentkeztek a panaszok. Az nem baj, ha a szülők túlságosan aggódóak. Azt tapasztalom, hogy minden negyedik, ötödik évben bejön egy-egy új vírus. Erre jó példa a koronavírus, amely korábban is köztünk volt, de nem ilyen aktív módon.

Olyan vírusok jelentek meg, amelyekkel korábban csak a tankönyvekben találkoztunk. Egyre több az allergiás panasz. 

Közben a technika is változik: a szülők nem ritkán fényképet küldenek a gyerekükről, a világhálón néznek utána a panaszok okáról. Nekünk feladatunk elmagyarázni, nem biztos, hogy az a betegsége a gyermeknek, amire rátaláltak.  

Dr. Masát Péter 1974-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosdoktori diplomát, és első munkahelye a Markusovszky-kórház volt. Mindig érdekelte a vérrel való gyógyítás. Kezdetben István Lajos professzor irányítása mellett dolgozott, majd a kórház gyermekosztályára kérte magát, ahol a daganatos kisbetegek gyógyítását vállalta. Jó mesterei voltak: nemcsak István Lajos professzortól, de későbbi főnökeitől, Cholnoky Péter, majd Oroszlán György professzoroktól is sokat tanulhatott. Csecsemő- és gyermekgyógyászatból, majd klinikai onkológiából szerzett szakképesítést. A kórház gyermekonkológiai részlegének megteremtője és vezetője volt. 2021-ben a munkásságát elismerve életműdíjat kapott.  

- Cholnoky Péter személye meghatározó volt számomra - emlékezett vissza - Ő mondta, maradjak a gyerekorvosi hivatásnál, és meghívott a szombathelyi gyerekosztályra. - A lányom, és úgy néz ki az unokám is az orvosi pályát választja.  

Hét évvel ezelőtt, amikor nyugdíjba vonult, ezt írta lapunk: számos kisbeteg és családja, apák és anyák, akik már a gyógyultak második-harmadik generációját képviselik, sokáig emlegetik orvosi sikereit.

 - Amikor az unokákat hozzák hozzám, azok, akiket gyerekkorukban és gyógyítottam, nem tagadom elérzékenyülök. Létezik ennél szebb ajándék? Mindehhez kellett a kollégáim segítsége is - zárta. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában