2017.09.24. 20:44
Bor, bordalok és felvonulás a Kőszegi Szüreten
Háromnapos szüreti mulatságot tartott a város. A szőlőszüret mindig is a közösségi tevékenységek egyik legfontosabb fórumának számított. A bor az életet jelenti, az ünnepet, valami újnak a kezdetét.

Szépen összejátszott a Westside-furgonjából szóló hip-hop zene a fúvósok ütemes indulóival és a Concordia Énekegyesület bordalaival. Több mint két órán keresztül folyt, csordogált a karnevál a város utcáin. Vagyis, ha pontosabbak akarunk lenni, maga a város öntötte el a saját utcáit. Felszínre hozta színeit, az itt működő egyesületek, szervezetek, intézmények, a városhoz szervesen kapcsolódó művészeti vendégcsoportok mind-mind azt mutatták meg, hogy mennyire élő, pulzáló egység működik az itt élők között. A felvonulás után senki nem tűnt el, hanem, hogy folytassuk a boros metaforákat: beivódott mindenki a szüreti forgatagba. A vonulók feltűntek a város különböző pontjain, megmutatták magukat, bemutatták, mit tudnak. A Jurisics téri rendezvénysátorban szombaton a táncé és a fúvószenéé volt a főszerep. Izgalmas egyveleget mutatott be a Dance Jam: hol az emberi kapcsolatok bonyolult szövedékéről beszéltek a tánc nyelvén, hol színes ceruzákként röpködtek a gyerekek. Színpadra libbentek a kifinomult mozdulataikról felismerhető BE-JÓ-lányok és alaposan felrázták a közönséget a westside-osok remek hip-hop rohamai. Ilyen mozgalmas és sokszínű lett a Kőszegi Szüret.