Ha kardra van szükséged, készítsd el magad

Csak másodsorban gondol olyan klasszikus filmekre, mint Az utolsó szamuráj vagy a Kill Bill. Mégis, bárkinek mondtam, hogy egy igazi kardkészítőhöz megyünk interjút készíteni, azonnal Hattori Hanzót, Beatrix Kiddót, a lányok meg az ötpontos szívrepesztőt emlegették. Hiába, Tarantino újraírta a szamurájokról alkotott romantikus képzeteinket.

Kényelmes nadrágban, ruganyos léptekkel siet elénk Orsai Henrik. Ahogy belépünk a lakásba, megszáll a nyugalom. Henrik a kedvünkért autentikus japán ruhát ölt, nagy rendben elhelyezi a kardokat a kanapén. Henrik elmeséli az első kard történetét. Csodaszép japán fametszetet látott az unokatestvérénél még gyerekkorában. A keleti kultúrával akkoriban nem könnyen találkozhatott az ember. Nem volt internet és ennyi televíziós csatorna, de voltak szép könyvek és természetesen a mozi. Henrik rajongott a szamurájfilmekért. Maga is iaidózott, magától értetődő volt, hogy szeretne egy saját kardot. Mivel édesapja műhelyében otthon ehhez minden adott volt, már csak egy darab acél kellett, és kezdődhetett a munka. Persze egy kardkészítőnek jó kézügyesség is szükséges az alkotáshoz, Henrik végzett műszerész, így ennek sem volt híján.

Kezdetben teljesen egyedül indultam neki, mondja. Először kellett egy jó darab acél, aztán a filmekből meg fametszetekről kirajzolgattam, amit tudtam, és szerencsére külföldi újságokban is lehetett ilyet látni. Henrik arról is mesél, milyen technikai felkészülés szükséges egy jó kard elkészítéséhez. Hangsúlyozza, hogy ezek a csodaszép fegyverek gyakorlókardok, nem olyan élesek, mint a harctereken egykor használt társaik. Alkalmasak egyébként a vágásra is, de a penge nem tradicionális módon készül, nem hajtogatással. Régen azért hajtogatták a kardokat, mert másként nem lehetett homogén acélt előállítani. Ez volt az úgynevezett damaszkolás. De egész más a végeredmény látványban egy damaszkolt pengénél, viszont a követelményeknek megfelel egy jó minőségű ötvözött acél is.

Arról faggatom a mestert, vajon van-e különbség a gyakorló és az eredeti kard között. Azt mondja, természetesen az élében rejlik a titok. Ő régóta nem készít éles kardot.

A kardhüvelyen lévő zsinórnak speciális a fonása, a felkötött szalagnak pedig jelentése van

Vannak egyébként más kardkészítő ismerősei. Az alkotás módja nem titkos, bárki képes rá, hogy elsajátítsa azt. A japán kardkészítésnek a kínai az alapja, mondja. Ezt a hajtogatásos módszert a kínaiak is ismerték. Az első kardját tizenhét évesen alkotta, nagy szenvedéllyel dolgozott rajta. Nagyjából két hét kellett hozzá. Nem pihent közben, egyvégtében folyt a munka. Ilyenkor átszellemül, átadja magát a feladatnak. Azt mondja, eredeti kardokat kell tanulmányozni, ez az alapja mindennek. Anélkül nem lehet autentikus kardot csinálni. A kardkészítéshez szerszámok, gyakorlat és sok türelem szükséges, meséli Henrik. Minden szerszámüzletben lehet reszelőt, gyalut és fúrót kapni. Ezek kellenek hozzá, és persze még véső. Régen flex és csiszológép nem létezett, ezek híján akkoriban kövön csiszolták a pengét.

A kardoknak eszmei értéke van, de persze hozzájuthatnak azok, akik nagyon vágynak rá. Aki díszkardot akar, nem őt kéri fel a munkára. Ha egyet elkészít, annak a sorsát követi, általában jó kapcsolatot ápol a tulajdonossal is. Nem minden alkotásra kerül rá az Orsai név, de egyes esetekben bizony megjelöli a pengét. A harcművészet érdekli inkább, a mentalitás, a szellemi háttér. Aki ilyenfajta sportot űz, már egész más gondolatokkal csinálja, mint régen, amikor a szamuráj élete volt a tét. Itt nincs tétje a dolognak. Régen élet-halál kérdése volt, hogy ki hogyan tudott egy kardot használni. Amikor járt edzeni, vitte szépen a saját kardját. A mozdulatsort meg kell tanulni, ennek megvan a koreográfiája. Van egy mester, ő mutatja meg a formagyakorlatot. Először nagyon bonyolultnak tűnik, aztán fel-építik, megtanulják, végül automatikussá válik, akkor jöhet a következő formagyakorlat.

Tudat alatt vonzódott a sallangmentességhez. Ne legyenek felesleges dolgok, ez fontos, a családi otthonban a lakberendezést például ő irányítja. Negyven-ötven kardot készített már Henrik, és szeretett volna belevinni a saját alkotásaiba valami egyedit. Ez a markolathoz használt zsinór speciális fonása. A kardhüvelyen lévő szalag felkötésének pedig jelentése van. Ebből például azt is lehetett tudni, van-e munkája a szamurájnak. Zsinórozás után beereszti lakkal a kardokat. Mostanában ezt már nem nagyon csinálják. Pedig fontos, hogy ne ázzon szét! Ha megázik, megszívja magát, ezért jók a lakkos markolatok. Most is működnek műhelyek Japánban, ahol ilyesmit lehet tanulni. Ha egy mester befogad, azt meg kell fizetni. Ott a hagyományos készítést tanulják, de Henriket a kovácsolás nem izgatja. Csinált olyan pengéket is korábban, de ezt a technikát jobban szereti. Lemegyünk a kertbe és megnézzük a műhelyt. Nevetve meséli, hogy amikor kiállításra viszi az alkotásait, el kell kérnie pár tulajdonostól az általa készített kardot. Összesen néhány darab van csak otthon. Viszonylag könnyen válik meg a kard-jaitól, nem nagyon akarja azokat birtokolni. Persze van olyan, ami mindig vele marad. Ajándékba eddig csak egyet készített, a fiának, egy kést pedig a lányának.