Vasi táncokat is jártak, szalafői muzsikát is húzott a Boglya

Ha mi, magyarok szeretnénk magunkról mondani valamit a világnak, és azt éppen a népzene, néptánc nyelvén tennénk, ide, Vas megyébe kellene eljönni, meginvitálni az Ungaresca Táncegyüttest és a Boglya zenekart egy szép nagy buszra, és útnak indítani kontinenseket bejáró turnéra: tessék, ilyenek a gyökereink, ez a kultúra az, ami bennünket éltet, és amit éltetni fogunk. A vendéglátó folklórszínpadokon a műsorok hátterében mindenhol ki lennének vetítve zenei ikon figuráink képei: Kodály Zoltán a gramofonnal, és Pesovár Ernő, ültében a térdén könyökölve, ahogy az MMIK-ban is.

A Kállai kettős volt a nyitány, amely Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójára készült a mester gyűjtése nyomán. A Szatmári táncokból először az együttes arculatát meghatározó művészeti vezető, a Kossuth-díjas Pesovár Ernő készített koreográfiát. Az eredeti műből verbunkot, hármas csárdást és csárdást láttunk az Ungaresca Senior és az Ungaresca előadásában. Volt hetyke pásztorbotos fegyvertánc, daliás botforgatás, a táncosok virtuozitásából mit sem von le, sőt nagyon is életszerű, ha véletlenül lepottyan a bot, ha kihull a toll a kalapból. Gyönyörködhettünk vasi táncokban a Pesovár Ernő itteni gyűjtéseire alapozott összeállításban, az Ungaresca küldetése, hogy ezek is lábon maradjanak.

A Boglya zenekar szalafői dallamokat játszott, Sebők Lívia énekelt. A mezőkölpényi tánc előhangjaként Lackfi János: Mobiletűdök – Most című versének részletei hangzottak el, táncszínházi megjelenítésben láthattuk, mikor mondja egy táncos kamuból, hogy „bocs, nincs térerő”, „nem érdekelnek a kutyák”; „anyám, próba van”! Szép kontraszt a monitorbámuló világgal: csörögnek-csipognak, de a táskákban maradnak a mobilok, ha valakit táncba hív a párja.

Nagy tanulsága a koreográfiának, hogy viselet nélkül, farmerben, pólóban a néptánc milyen modernnek látszik, és a teljes testbedobás lendületében, a szabályos lépések újrafűzésében hogyan mutatkozik meg az életkedv kifejezésére képes hagyomány. Az első rész végén szívszaggatásnak megszólalt a mezőmadarasi halottsirató.

A szünet után eleki román táncokat láttunk, majd nagybúni, bukovinai táncok röptettek minket tovább Erdély szép tájain, a Boglya zenekar a Sajó mentén gyűjtött táncmuzsikából hozott ízelítőt. Magyarbődi karikázóval látszott véget érni a műsor, amit aztán a Vág-Garam közi táncokkal turbóztak vérbő mulatsággá: dagadtak a pörgésben a szoknyák, nem fáradtak el szálegyenes tartásukban a legények. Mély gyökerekből sarjadó erők mozdultak, toppantva, dobbantva, hogy a magyar néptánc micsoda életszerelem: mint bokor és fa, úgy tartozik össze nő és férfi, karolja, öleli egymást, a tánc tanít, hogy hogyan.